Csendesen telt az elmúlt két hét Százhalombattán. Mindössze néhány, kisebb értékre elkövetett lopás történt. A közbiztonsági eseményekről Grunda Tibor százados, a rendőrőrs vezetője tájékoztatott.
A rendőrség is nagy erőkkel vett részt a Bláthy Ottó utcában kigyulladt lakás mentésében június 5-én. "A lépcsőházban alig lehetett látni. A körülmények ismeretében kijelenthetjük, hogy kollégáim az életük kockáztatása mellett kutatták át az egész épületet" – nyilatkozott Grunda százados. Az épületben tartózkodó sérültek és veszélyeztetettek keresésén kívül a járőrök részt vettek a forgalom elterelésében és segítették a tűzoltók munkáját. A második emeleti lakás a kora esti órákban gyulladt ki. Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a 60 négyzetméteres ingatlan nappalija és erkélye égett. Az érdi és törökbálinti hivatásos tűzoltók, a FER Tűzvédelem szakemberei és az önkéntes tűzoltók vonultak a mentéshez, amely során két vízsugárral oltották el a lángokat. Ez idő alatt a társasházból húsz lakót az épület elé kísértek. A kigyulladt lakásban négyen laktak, átmeneti időre rokonokhoz költöztek. A tűz másik lakásba nem terjedt át, valószínűleg elektromos meghibásodás okozta. Személyi sérülés nem történt.
Sértetlenül és hiánytalanul visszakapta tulajdonosa a SPAR parkolóban felejtett pénztárcát. A földön heverő bukszát egy százhalombattai, több gyermekes család vitte be a rendőrségre május 23-án. A rendőrök azonnal felkutatták a tulajdonosát, és mivel nem százhalombattai, kollégáik segítségével értesítették. A tárca még aznap visszakerült hozzá.
Ismeretlen tettesek eltulajdonítottak egy pénztárcát a Dunai Finomító nyitott parkolójában álló, nyitott személygépkocsi vezető ülésén hagyott kabátból.
Betörték egy Csalogány utcában parkoló személygépkocsi üvegét június 8-án este. A járműből nem tulajdonítottak el semmit.
A rendőrség a nap huszonnégy órájában járőrözik a városban. Szükség esetén intézkednek, a gyanús személyeket és járműveket ellenőrzik. Bűnmegelőzési munkájukhoz a lakosság is nagymértékben hozzájárulhat. A Rendőrség kéri a városlakókat, hogy ne hagyjanak nyitva ajtót és ablakot az ingatlanokban, még bukó állapotban sem. A melegre való tekintettel a közlekedésben és a társas érintkezésben is legyenek egymással toleránsabbak! Ha valaki a közelükben rosszul van, elesik, közterületen fekszik, haladéktalanul hívják a 112-es központi segélyhívó számot! Hőség idején bárki betérhet hűsölni a rendőrségre és ihat az önkormányzat által biztosított ásványvízből. A Rendőrség felhívja a figyelmet arra is, hogy a Duna százhalombattai szakaszán nincs fürdésre kijelölt rész. Aki tiltott helyen fürdik – a Dunában vagy a Csónakázó-tóban –, szabálysértést követ el. Ha gyanús személyeket, vagy gépkocsikat látnak, hívják a 112-es segélyhívó számot vagy az Érdi Rendőrkapitányságot a 06 23 365-041-es telefonszámon!





