Az iskolát kezdő gyerekeknek egyedül kell majd döntéseket hozniuk, boldogulniuk a tanszerek, az új társak és szituációk rengetegében. Erre úgy készíthetjük fel őket – ha eddig nem tettük –, hogy már mostanában választási lehetőségeket kínálunk, hagyunk időt az önálló cselekvések elvégzésére, tapasztalatszerzésre.

Ugye, minden szülő számára ismerős az a tekintet, amely a játszótéri mászóka mellett, vagy a biciklizés tanulása közben azt sugallja: vigyázz rám, de engedj el! A bajoktól való megóvás és az elengedés között nehéz megtalálni a megfelelő arányt. Próbálkozni azonban kell!

Adjunk feladatokat, és tiszteljük az erőfeszítéseket! Ha a gyermek a cipőfűzővel bajlódik, ne kössük be helyette, hanem biztassuk és bátorítsuk gyakorlásra. Terítse meg egyedül az asztalt akkor is, ha néha egy-egy pohár "nem éli túl" a családi vacsorát. Ne válaszoljuk meg gyermekeink helyett saját kérdéseinket (Milyen ruhát szeretnél felvenni? Mit játszanál ovi után? Melyik mesét hallgatnád szívesen?), hagyjunk időt a megfontolásra, döntésre, és azt az ésszerűség határain belül tartsuk is tiszteletben.

Ha a kisgyermek érzi, hogy bízunk benne, bátorítjuk, akkor növelni tudjuk felelősségvállalását, erősíthetjük önértékelését. Egyre többre lesz képes, ha naponta kap apróbb feladatokat. Ha lesz egy polc, vagy a szobájában egy sarok, amit rendben kell tartania, nem keressük meg helyette elveszettnek vélt játékait, együtt teregetheti, hajtogathatja velünk a ruháit, akkor gyorsabban sikerülhet a beilleszkedés, szocializálódás a számára új, iskolai közösségbe. Az önálló boldogulás képessége pedig magasabb szintű önbizalmat, nagyobb teljesítőképességet eredményezhet.