Mintegy harminc érdeklődő jelenlétében ötletbörzét tartott május 4-én az Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület a Pártok Háza dísztermében. A boldogság kis- és nagy ügyeken múlik – mondta megnyitójában Mazumel Ferenc alelnök, példaként említve a szúnyoginváziót, amely miatt romlik a közérzetünk. Vezér Mihály, az egyesület elnöke részletezte, milyen célokat tűzött maga elé a szigorúan pártsemleges szervezet.
Nemrég még Százhalombatta volt a kistérség vezető települése, mára Érd megelőzött bennünket – mondta. Hozzátette: fel kell vennünk a versenyt, és ennek érdekében összefogásra van szükség.
A hozzászólásokból kiderült, hogy az Ifjúság úton gyakran piszkos víz folyik a csapokból, hogy valaki egy bódét eszkábált a társasház fala mellé a motorbiciklije számára, hogy a Damjanich úton motorosok száguldoznak, sőt, a volánbusz járatai is túllépik a megengedett sebességet, hogy guberálók lepték el a várost, hogy a Szeptember 11. park nagyon rossz állapotban van, az ottani eszközöket (kiváltképp a pingpongasztalt) pedig nem rendeltetésszerűen használják, hogy állítólag az új hőközpontoknak köszönhetően alacsonyabbá vált a melegvíz hőmérséklete.
Javaslatok is elhangzottak, így például az, hogy a jelenlegi panelprogram helyett átfogó felújítási rendszert kellene kidolgozni, hogy alsó tagozatos általános iskolai osztályokat kellene indítani az Óvárosban és Dunafüreden, hogy a szúnyog és a kullancs irtását akkor kellene elvégezni, amikor időszerű, hogy végleges gátra lenne szükség az óvárosi Dunaparton, hogy több támogatást kellene juttatni a polgárőrségnek, valamint hogy szigorúan meg kellene büntetni a szemetelőket.
Vezér Mihály azzal zárta a fórumot, hogy a jövőben további összejöveteleket szerveznek, alkalmat teremtenek a beszélgetésre, a közös gondolkodásra. Mint mondta, nem az számít, mi választ el bennünket egymástól, hanem hogy mi az, ami összeköt.