Víz Világnapja a Kőrösiben

  • img
  • img

Iskolánkban március 18-án megünnepeltük a Víz Világnapját. A jeles napot reggel egy filmvetítéssel nyitottuk meg, melyben a vizeink védelmére hívtuk fel a figyelmet. A felső tagozatosok iskolánk aulájában élőláncot alkotva szemléltették a víz kémiai képletét, a H2O-t. A hetedik, nyolcadik osztályosok a délelőtt folyamán a MOL szennyvíztisztító telepét látogatták meg. Az ötödik és hatodik évfolyam tanulói pedig a Százhalombattai Polgárőrség vízi bemutatóján vett részt, ahol megismerkedhettek a Polgárőrség munkájával és a Duna élővilágával. Délelőtt, a harmadik szünetben egy pohár víz közös elfogyasztásával hívtuk fel a figyelmet a megfelelő folyadékbevitel fontosságára. Iskolánk védőnőjének előadásában pedig megismerhették a gyerekek, hogy mennyivel egészségesebb a tiszta víz fogyasztása, mint a cukros üdítőitaloké.


Tápai Zsuzsanna, tanítónő, a program szervezője

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák