Törzsvendégek járnak csengő barackért és mosolygó almáért az óvárosi Kossuth Lajos utcába Dubecz Lászlónéhoz. Jutka néni kertjében áll ugyan néhány gyümölcsfa, de látogatóinak leginkább a mesék, versek szép szavaival kedveskedik.
Dubecz Lászlóné 39 éven át várta óvodásait érdekes játékokkal, színes programokkal és a magyar, valamint a világirodalom gyönyörű, gyermekeknek szóló alkotásaival. Évtizedek óta nyugdíjas, de a gyerekektől nem akar elszakadni. Azt vallja, a kapcsolatok sokat számítanak egy ember életében, akkor érzi jól magát, ha sokan vannak körülötte.
Márpedig Jutka néni körül általában sokan vannak. Pontosabban a kis házikó körül, amelyet kerítésére rögzített, és gyakran megtölt a régi, hagyományos írógépén sokszorosított versekkel, mesékkel. Vannak nagyobbacska, visszatérő, már olvasni tudó látogatói, a kisebbek pedig szüleikkel nyitják ki a házikó ajtaját a játszótér felé jövet-menet. Kiveszik az aktuális, évszakokhoz vagy ünnepekhez kapcsolódó költeményeket, s távolodva már hallható anya vagy apa felolvasása: "Ablakunkba szállt egy cinke, zúzmarás volt szárnya, inge..." (Kiss Béla: Téli örömök)
A 81 éves óvó néni úgy gondolja, hogy a mai modern világban is el lehet csábítani a gyerekeket a technikai eszközök mellől, például ilyen apró ötletekkel. Ébren kell tartani a gyermeki kíváncsiságot, a készen kapott képek helyett a képzeletet kell fejleszteni, a szókincset kell bővíteni.
Jutka néni hálás a sorsnak, hogy még mindig tud értékes dolgokat adni, örömet szerezni gyermekeknek és szülőknek egyaránt. Boldogság tölti el, ha egy-egy rövid írással örömet, vidámságot vagy egy kis huncutságot csempészhet a kis házikót látogatók lelkébe. Azt mondja, kellenek a csodák, amelyek megszépítik a gondolatokat és az emlékeket.