A százhalombattai vállalkozó szerint sohasem vagyunk túl öregek új célokat tűzni magunk elé és új életet kezdeni. Az ő élete például jóval negyven felett kezdődött újra, és hozott számára olyan mértékű közfigyelmet, szeretet és elismertséget, amelyet korábban elképzelni sem tudott. Mindezt a tortáknak köszönheti. Úgy vált néhány hónap alatt a torták koronázatlan királynőjévé, hogy előtte egyetlen egyet sem sütött.

Annak idején az érdi Vörösmarty gimiben érettségizett. Nem tanult tovább, az OTP-nél lett ügyintéző, majd az erőműben anyagbeszerző. Néhány év alatt elege lett a tipikusan női munkahelyből, ’89-ben üzletet nyitott. Egyedülálló anyaként, hitelből vágott bele a vállalkozásba. Amikor az első üzleti tárgyalására készült, még a buszjegyre is úgy kellett összekaparnia a pénzt.

Mindennek ellenére közel húsz évig üzemeltette a mintegy száz négyzetméteres papír-, játék-, ajándékboltot. Amikor aztán harmincnyolc évesen megszülte második gyermekét, az árubeszerzést, anyagfeltöltést, tárgyalásokat már nem tudta összeegyeztetni a babázással. Hamar belátta: megint váltania kell. Csak két dologban volt biztos: többet akar a fiával lenni és olyan munkát szeretne, amely révén "csak ad" az embereknek.

Többször és többfelé elindult, kapott néhány pofont is, amelyek hatására több esetben "elvesztette magát".  Legelőször képeket festett. A kreativitás, a művészi hajlam végigkísérte az életét. Családjának egyébként egyetlen hasonló érdeklődésű tagja van, fafaragóművész nagybátyja. Andi saját magában azt tartja különlegesnek, hogy az alkotókedvhez, a kreatív önkifejezés igényéhez nála nagyfokú gyakorlatiasság társult. Úgy véli, ez ritka kombináció, és úgy tűnik, ez lehet mostani sikerének egyik titka.

A festményekkel "mérgében" hagyott fel. Amikor ugyanis kiállításon szeretett volna bemutatkozni, ellenállásba ütközött. Következő útkeresése a pénzügyi világba indult, kitanulta a hitelügyintéző, befektetési tanácsadó szakmát, de mire minden engedéllyel és szerződéssel rendelkezett, beütött a világválság.

Ezután a természetgyógyászat felé fordult az érdeklődése. Elvégzett egy kínai akupresszúrával, gyógymasszással és füladdiktológiával foglalkozó tanfolyamot és beszerezte a kezelésekhez szükséges eszközöket is, de egy magánéleti konfliktus miatt ezt a tevékenységet sem kezdte el.

Mindezek után döntött úgy, hogy cukrász- és vendéglős szakmát, azaz OKJ-s képesítést szerez. Előbbihez az önkifejezés iránti igénye, utóbbihoz agilitása hajtotta, és ne feledkezzünk meg alapvető motivációjáról sem: adni valamit az embereknek.         

Három a magyar igazság, egy a ráadás, Andi története itt mesebeli fordulatot vett. Már a vizsgamunkáját is hitetlenkedve szemlélték oktatói. A kancsótortát Vilmos herceg és Katalin hercegné esküvői süteményének receptje alapján készítette. Azután jött egy ördögtorta kisfia farsangi báljára, majd egy háromemeletes Spongya Bob ugyancsak neki és egy "sültcsirke". Miután felkerültek a Facebookra, megindult a lavina.

Most is libabőrös lesz, ha arról beszél, mennyi like-ot, kedves, bátorító, elismerő üzenetet kap a közösségi oldalon és milyen belenézni a megrendelők szemébe, amikor megpillantják az elkészült műremekeket. Szinte mindenki visszajelez, és megosztja vele a torta hatását, és ezek a beszámolók többnyire arról szólnak, hogy a sütemények odaadásról, szeretetről "beszélnek". Andi nem tudja, miként történik mindez, csak annyit ért az egészből, hogy végre tökéletesen át tudja adni, amit érez.

A tavaly áprilisi cukrászvizsga óta nem készített két hasonló tortát, és nem is tenné szívesen. Mindegyik süteménye egyedi, szinte mindnek története van. Készítőjük nem fellengzősségből nevezi magát "torta dizájnernek".  

Nincsenek különleges eszközei, de hisz a kiváló alapanyagokban, mindent maga talál ki és folyamatosan érdeklődik, utánajár, tanul. A tortacsodák végtelen türelmet, találékonyságot, kitartást, szellemi és fizikai erőfeszítést követelnek tőle. Egyikkel-másikkal 10-12 órát is elbíbelődik az otthon kialakított műhelyben, ahol az alkotás legnehezebb fázisaiban a tévé, rádió sem szólhat. Mivel mindent frissen készít, és heti 10-11 megrendelése van, nemigen engedheti meg magának, hogy elrontson valamit.

Beszélgetésünk napján például varrógéptortát fog alkotni. Egyelőre nem pontosan tudja, miként. Kicsit megszállott tudósra, kicsit elvarázsolt művészre hasonlít, amikor szinte elragadtatásban taglalja, miként lehetne megoldani a meglehetősen szokatlan kompozíció egyensúlyát. Közben pedig igazi üzletasszony.

Persze, akad barátja, aki szerint nem, mert külföldön vagyonokat kereshetne a tortákkal. Lehet – mondja -, de minek, amikor itthon is tökéletesen boldog.