Nagy Vagy!

  • img
  • img
  • img
  • img

Február 21-én, szombaton, hajnali 5-kor elindult az Arany János Általános Iskola és Gimnázium csapata és a szurkolótábor a már várva várt Nagy Vagy! vetélkedőre, Győrbe. A magyarországi és a határon túli magyar általános iskolák csapatainak a TV2 szervezte az erőpróbát.

Már kora reggel felpezsdült a hangulat a buszon, és amikor megérkeztünk az Aqua Sportközpont uszodájába, elkezdődött az igazi kaland. Csapatunk a versenyt megelőző hat héten keményen edzett (heti 5-6 alkalommal), ez meglátszott a teljesítményükön is. Az uszodában mind a három feladatot megnyerték!


A verseny közben természetesen a szurkolótábor sem tétlenkedett. Egy pillanatig sem volt csend, folyamatosan biztattuk a csapatot dobokkal, sípokkal, dudával, kereplővel és persze a saját hangunkkal. Ezután átmentünk az Audi Arénába, ahol további három feladat tartozott még a selejtezőhöz. Következett az első forduló eredményhirdetése. A 18 középiskolai csapatból 39 ponttal abszolút elsőként jutott tovább az Arany csapata az elődöntőbe. Fergeteges volt a hangulat és a hangerő a nézőtéren.


Az elődöntőben végül egészen a negyedik helyig meneteltek társaink, annak ellenére, hogy a vetélkedő szervezése nem volt teljesen sportszerű. Nagyon büszkék voltunk/vagyunk a remekül teljesítő Arany csapatunkra. Ez a nap mindenkit közelebb hozott egymáshoz, és ez az igazi érték.


A hazaút hangulata is egy fontos pontja volt a napnak. Felelevenítettük a vetélkedő legjobb feladatait, emlékeit, és így mindenkiben a jó élmény maradt meg erről az eseményről.


Sokan támogatták iskolánkat és a csapat tagjait a felkészülés idején. Köszönjük a segítséget Vezér Mihály polgármester úrnak, Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgatónőnek, Szabó Orsi néninek, a DÖK segítő tanárának, Hegedüs Róbert világbajnok kajakozónak, Kecskés István edzőnek, a százhalombattai sportegyesületeknek, a Halom TV munkatársainak, az Aranykapu Alapítványnak és természetesen

a csapattagoknak.


 

Rosta Boglárka 10.b

Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák