Iskolánkban már második éve lehetősége van arra tanulóinknak, hogy 5. évfolyamtól kezdve, több felkínált lehetőség mellett, humán műveltség terén szerezzenek több ismeretet. Ez számukra többek között azt is jelenti, hogy a heti kötelező 2 történelem órán felül, plusz egy órában bővíthetik ismereteiket e tantárgyból.
Az idei tanévben olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a nagy létszám miatt két csoportban is tudunk dolgozni. Így alkalmunk nyílt rá, hogy az első félévet egy rendhagyó, játékos órával zárjuk le.
Alapos előkészületek után egy ókori görög olümpiát elevenítettünk fel modern iskolai körülmények közé helyezve.
A hónapokig tartó edzéseket a mindennapos testnevelés órák biztosították versenyzőink számára, akik a következő számokban mérhették össze tudásukat: fegyveres futás, diszkoszvetés, helyből távolugrás súllyal nehezítve, gerelyhajítás, kocsiverseny.
Jól felkészült atlétáink a világ minden tájáról érkeztek: Spártából, Germániából, Trójából, Athénből, Mükénéből és a messzi Germániából is.
Őket a verseny tisztaságára árgus szemekkel vigyázó bírák fogadták, akik az olümpia egész ideje alatt tanúbizonyságot tettek megvesztegethetetlenségükről. Erre a verseny megkezdése előtt esküt is tettek: " ... hogy szemünket sem a hályog, sem a pára el nem homályosítja ..."
Természetesen a versenyszámok megkezdése előtt a bajnokok is letették esküjüket, miszerint vigyáznak társaik épségére, lábujjukat el nem törik, szemüket ki nem tolják és hogy legjobb tudásuk szerint fognak küzdeni.
Nélkülözhetetlen részt vevői voltak e barátságos küzdelemnek a rajtmesterek is, akik eskü nélkül szintén nem foglalhatták el posztjaikat.
A nemes és harcias küzdelmek után olümpiánk abszolút győztesei Ambrosziosz (Halhatatlan) Germániából (ismertebb nevén: Fogas Gergő 5.c) és Hektór Trója városából ( alias: Vörös Gergő 5.a) lettek.
Számukra a csoportok által készített olajág koszorú és oklevél elnyerése jelenthette a legnagyobb dicsőséget, ahogyan görög elődeik számára is. Sajnos adómentességet, ingyen színházjegyet és állami költségen való jobb életet nem tudtunk számukra biztosítani, de az iskolai történelem órák nagykönyvében örökre megőrizzük nevük.
Éberl Klára
történelem tanár

