Az Arany János utca 2. bejárata mellett a város egyik legszebb virágoskertje ékeskedik. Benne színesre festett táblák hirdetik, hogy a lakóközösség környezetszépítő munkáját évek óta elismerik a Virágos Százhalombatta és a Tiszta Udvar, Rendes Ház versenyen. A feljárót ugyancsak virágok díszítik, ha pedig becsengetünk a kaputelefonon, a hívott minden bizonnyal meg fogja kérdezni, kik vagyunk, mielőtt automatikusan ajtót nyitna.

Legalábbis erre emlékezteti a ház lakóit a lépcsőházban kifüggesztett udvarias levélke. A jó néhány üzenet egyike. Bár a kukatároló ajtaja nyitva – szemétszállítási nap van – nyoma sincs a gyakran tapasztalt kellemetlen szagoknak. Tisztaság, rend, virágok és faliképek minden emeleten.

Vendéglátónk Trautmann Henrikné, a "ház lelke", aki több mint negyven éve látja el a lakóbizalmi feladatokat. Nem közös képviselő, házgondnok, házmester vagy takarítónő, bár egy kicsit mindegyik feladataiból kiveszi a részét. Lényeges különbség azonban, hogy sosem kapott és ma sem kap fizetséget. A hetvenes években választották bizalminak a szomszédok, és azóta is maximális felelősséget érez a lépcsőház és környéke iránt, persze, a kört lehetne tovább is bővíteni. Életszemléletéről sokat elárul, amikor azt magyarázza, sosem tudta elfogadni, amikor valaki csak a saját lakásában tart rendet, tisztaságot, a szemetet viszont az ajtó elé teszi. "Miért csak bent?" – kérdezi.

1972-ben költöztek Battára a férjével. Hét évig vezette az első tanácsi, most Pitypangos Óvodát, azután nyugdíjba vonulásig volt budaörsi vezető óvónő majd járási szakfelügyelő. Bár fizikailag nem az véradó alkat, mindig "erős típus" volt. Amit elhatározott, szerette véghezvinni. Az ovi kezdeti évei küzdelmesek voltak, hiszen negyvenegy kisgyerek járt egy-egy csoportba. Ha ebéd után kinyitották az ágyakat, szó szerint meg sem lehetett mozdulni a csoportszobában. A kezdő kolléganők nehezen boldogultak a kihívásokkal, és arra is volt példa, hogy mindenki lebetegedett, ő pedig egyedül maradt egy dajkával. Az ovit bezárni mégsem lehetett! Kevés volt a pénz, így mindent maguk készítettek. Gyűjtötték a Fecske cigi dobozát, mert abból vágták ki a madarakat a matematikai szemléltetéshez.

A családok az ország legkülönfélébb szegleteiből érkeztek, sok szülő azt se tudta, mire való a lábtörlő. Sokan talán sokallták is Klárika elvárásait, mégis azt mondja, megérte a következetesség és a kitartás, hiszen olyan sok szép ünnepélyt, hagyományt hoztak létre közösen. Nem mellesleg megalapozták azt az intézményi kultúrát, amely ma is jellemzi a várost – egészítjük ki magunkban az általa mesélteket.

Az ovi és a Budai Járás déli része mellett szűkebb otthonában, az Arany János utca 2-ben is igyekezett rendet tartani. Szép szóval, kitartással, de leginkább példaadással. Ma is úgy van vele, ha kell, századszor is letakarítja az összemaszatolt ablaküveget. Egyszer talán majd mindenkihez eljut a csendes üzenet. Igényességét szülőfalujából hozta magával. Mivel édesapja 11 évig a fronton volt, anyukája egyedül nevelte őket. Iskola előtt Klárika vitte a pékhez a bedagasztott tésztát, amikor pedig vége lett a tanításnak, sietett a kisült kenyérért, majd haza, megetetni a baromfit."A gyerek olyan lesz, amit lát" – mondja.

Az Arany János 2-ben évtizedek óta hagyomány a karácsonyi díszítés. Első alkalommal néhány szomszéddal lábujjhegyen, zokniban, késő este álltak neki lemosni a fémkorlátokat és kirakni a girlandokat, fenyőágakat, képeslapokat. Suttogva munkálkodtak egészen éjfélig, hogy az ünnepi hangulat reggel meglepetés legyen a többieknek. Mostanra már nem kell ezt külön megszervezni, minden emeleten akad lakó, aki magától gondoskodik az adventi előkészületről.

"Ha takarítok magam előtt, biztos, hogy a szomszédét is felporszívózom, felmosom, ő meg a küszöbre teszi nekem a Hírtükröt. Aki hoz, nemcsak magának hoz, hanem a többieknek is. Ha valaki boltba megy, megkérdi, nem kell-e valami." Klárika szerint többet kellene egymással foglalkozniuk az embereknek, akkor kevesebb lenne a konfliktusuk. Nagy a távolság a különböző korosztályok között, pedig adott esetben igencsak rászorulhatnak egymásra. Többet kellene beszélgetni, főként a gyerekekkel, mert a nevelésük legalább olyan fontos – lenne -, mint az oktatásuk. Ő a maga részéről igyekszik nagyon odafigyelni az emberi kapcsolatokra, így például kifejezni a háláját, nemcsak privát, hanem adott esetben cégeknek, szervezeteknek is. Nincs karácsony, hogy ne köszönje meg az egész éves munkát, támogatást, segítséget az önkormányzatnak, a Lakásszövetkezetnek vagy a Szákomnak.

Az első hat cserép virágot már ’72-ben elültette a lépcsőház bejáratánál. A ház előtti kertészkedést 2006-ban kezdte. 2013 kivételével, amikor hosszasan betegeskedett, minden évben díjazták a Virágos Százhalombatta Versenyen. Bár egészsége most sem a legjobb, amíg "lépni tud", gondozza az ágyást. Szórakoztatja ez a munka, és szereti, hogy a járókelők gyakran megszólítják, dicsérik a látványt. Jól eső érzés, hogy a város is díjazza az igyekezetét, a legutóbbi Közösségért Elismerő Oklevél pedig minden eddiginél jobban meghatotta. Ha kapott is értetlenséget, ez minden bántást felülír. Azt mondja, aki belép a lépcsőházba, tapasztalhatja a lakók egymás iránti tiszteletét. "Így is lehet élni, és közösen könnyebb elérni a közös céljainkat."