Halálos közlekedés baleset történt a 11-es számú úton április 24-én este. Egy Budapest felől Szentendre irányába közlekedő Daewoo eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti baloldalra, ahol frontálisan ütközött egy Alfa Romeoval. A két járműbe ezután érintőlegesen egy Skoda ütközött, melyben senki nem sérült meg. A Daewoo 46 éves pomázi utasa a helyszínen életét vesztette, vezetője pedig súlyos sérülésekkel került kórházba. Az Alfa Romeot vezető 34 éves amerikai állampolgárságú férfi a helyszínen vesztette életét, míg egyik utasa, a 38 éves budapesti férfi a kórházba szállítást követően hunyt el. A járműben még három férfi utazott - közülük ketten amerikai állampolgárok -, akik súlyos sérüléseket szenvedtek. Néhány száz méterre ettől a balesettől egy kisbusz fordult meg szabálytalanul a főúton, miközben a mögötte haladó motorkerékpár nekiütközött. A motor vezetője a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A balesetek bekövetkezésének okait és részletes körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a Szentendrei Rendőrkapitányság.