Egyetlen szavazat is számít

A kampány vége előtt néhány órával tartott közös sajtótájékoztatót a Pártok Házában, a KDNP irodájában dr. Aradszki András, a Fidesz MPSZ, a KDNP, és immár az MDF közös képviselőjelöltje, valamint dr. Tóth István, aki MDF-színekben indult a választás első fordulójában.

Dr. Aradszki András elmondta: a választópolgárok késve kapták meg a szavazásról szóló értesítőt, ráadásul egy olyan, a szocialisták által megjelentetett kiadványba csomagolva, amely hasonlít a szavazólapra, ám azon csak dr. Jánosi György neve szerepel, azt a látszatot keltve ezzel, hogy ő az egyedüli jelöltje a választásnak. Mint mondta, panaszt tettek a helyi választási bizottságnál, ugyanakkor - válaszként - a Fidesz-MPSZ is hasonló szórólapot juttatott el a választókhoz.

Dr. Tóth István megköszönte a rá szavazók bizalmát és arra kérte őket, hogy a második fordulóban támogassák dr. Aradszki Andrást. „Úgy gondolom, még van esély a jobboldali győzelemre, amely akár egyetlen szavazaton is múlhat” – fejezte be közlendőjét.

Dr. Aradszki András ezt követően az MDF-es szavazókhoz intézte szavait: Ígérem nekik – fogalmazott -, hogy őket is képviselem majd, és az ajtóm nemcsak a fideszes, de az MDF-es szavazók előtt is nyitva áll majd.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák