A kései kitavaszodásnak köszönhetően kissé eltolódott az évről évre ismétlődő allergiaszezon kezdete. Most azonban már sorra virágoznak a lakosságnak mintegy egynegyedét megbetegítő fák, bokrok, fűfélék, és ez a szezon eltart majd egészen október közepéig, végéig.
Július utolsó hetében már a feketeüröm virágpora terjed, majd következik a fő ellenségnek tartott parlagfű, amelynek virágzása egészen a fagyokig is eltarthat.
A pollenallergia ellen nagyon nehéz védekezni – mondja Kósa főorvos –, mindazonáltal gyógyszeres kezeléssel és az életvitel változtatásával enyhíteni lehet a bajokon. Az allergiás beteg megfelelő állóképessége segíthet átvészelni a nehéz heteket, hónapokat. Az allergiára hajlamosak esetében a gyógyszeres terápiát már a pollenszezon előtt be lehet állítani, és korszerű készítményekkel tünetmentessé lehet tenni a betegséget. Létezik egy másik gyógymód, az immunterápia is, de ez tetemes költséggel jár, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár jelenleg nem támogatja.
Sok múlik a háziorvos és a páciens jó kapcsolatán. A családorvosok találkoznak először a tünetekkel, és ők irányítják szakorvoshoz a múlni nem akaró náthával, kötőhártya-gyulladással és egyéb allergiás panaszokkal hozzájuk forduló beteget. Nemcsak allergológiai szakrendelések jöhetnek számításba, hanem a tüdőgondozók is.
Dr. Kósa Lajos felhívja a figyelmet arra, hogy ma már az országban számos helyen működnek úgynevezett pollencsapdák, így több-kevesebb pontossággal tudni lehet, milyen a pollen-koncentráció egyes területeken. A betegségre hajlamos személyeknek érdemes odafigyelniük a pollenjelentésekre – írja az ÁNTSZ Pest Megyei Intézetének Sajtószolgálata.

