Futóversennyel köszöntötték a tavaszt

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A Dunafüredi Vízisport Klub Futóversenye végleg elhozta a tavaszt, ideális időben rajtolhattak a gáton futók.


Két év kihagyás után ismét megrendezésre került a Dunafürdei Vízisport Klub futónapja. A szűk körben való meghirdetés ellenére a gyönyörű, ideális futóidő sok résztvevőt vonzott a szabadidős eseményre.

A 23. alkalommal megrendezésre kerülő futónap célja továbbra is a futás, mint tömegsport népszerűsítése. A résztvevők kétféle, 7 és 3,6 kilométeres távot teljesíthettek. A rajt és a cél helyszíne ezúttal is a Dunafüredi Csónakház, a nevezési díj pedig az első verseny óta változatlanul 100 forint volt.

A főleg százhalombattai futók közül a legfiatalabb 3 éves, a legidősebb pedig 59 éves volt. Összesen 33-an neveztek, köztük 12 hölgy. Nemcsak felnőttek, hanem gyerekek is szép számban akadtak, a versenyzők harmada általános iskolás volt.


A kitűzött távokat mindenki sikeresen teljesítette, sőt, a versenyzők kétharmada a nehezebb, 7 kilométeres szakaszon mérte meg magát.


Volt, aki tényleg gyorsan, volt, aki kényelmesebben, volt, aki gyerekkel a nyakában, volt, aki lazán szaladt a gáton majd visszafelé a Duna-parti ösvényen. Leggyorsabbnak a 13 éves Hegyi Dávid bizonyult, aki igen szép teljesítménnyel, 29,04 perc alatt teljesítettea7 kilométeres távot.


A befutókat izoitallal, vízzel és uborkás zsíros kenyérrel várták a szervezők.


Mostantól megint rendszeresen, minden évben kétszer szeretnék megrendezni a gátfutást. Legközelebb ősszel, illetve jövő tavasszal várják városunk apraját és nagyját a Dunafüredi Vízisportosok.


Az 5 legjobb dolog, ami a hétvégi futóversenyen történt: lefutottam a 3.6 kilométert, a 7-et meg sem mertem próbálni. Elégettem 300 kalóriát, majd az isteni zsíros kenyérrel visszaszedtem vagy 500-at. A táv első felén egyszer sem estem el, visszafelé is csak egyszer, de akkor jó nagyot. A klassz társaság miatt jó sokáig beszélgettem, a vasalás megint csúszott egy napot. Együtt volt a család, mert a jó program a gyerekeknek is tetszett és máskor is csatlakozni fognak. Kell ennél több?


KSz

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák