Megdolgoztunk a sikerért

  • img

Első alkalommal sikerült Százhalombattán országgyűlési választást nyernie a Fidesznek – hangsúlyozta Pap Miklós, a párt helyi elnöke. Hozzátette, már a rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtéssel elkezdődött a lakosság aktiválása, az egészen a szavazás napjáig tartó kampányban pedig mintegy száz helyi tag, valamint önkéntes tevékenykedett.

A helyi pártvezető gratulált nekik és köszönetét fejezte ki munkájukért, valamint megköszönte a választópolgárok részvételét, valamint támogatását is.


A választókerületben 3780, városunkban 245 szavazattal előzte meg Bóna Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje a második helyezett Kuncze Gábort. Kettejük 51-49 százalékos támogatottsági arányát a korábbi választási eredmények és a százhalombattaiak hagyományosan baloldali beállítottsága mellett jelentős sikerként könyveli el a helyi Fidesz szervezet. Összehasonlításként: négy évvel ezelőtt dr. Aradszki András Fidesz-KDNP jelölt 49-51 arányú támogatottságot ért el Tóbiás József szocialista jelölttel szemben. Pap Miklós szerint úgy tűnik, változik a városban élők tradicionális politikai szimpátiája, és ebben nyilván szerepe van az olyan kormányzati intézkedéseknek, amilyen az egykulcsos adó bevezetése vagy a rezsicsökkentés.


"Minden esélyünk megvolt a győzelemre" – mondta a helyi pártvezető. Már az első, lakótelepi szavazókörzetekből érkező eredmények is biztatóak voltak, és ugyanígy állt a helyzet a környező településekről érkező hírekkel. A választókerületben egyedül Szigetújfalun maradt alul a Fidesz-KDNP jelöltje az ellenzéki összefogáséval szemben. Pap Miklós országosan is a kialakult eredményre számított, amit az időközi választások is előre jeleztek. Véleménye szerint a stabil kétharmadra szükség is van, mert lesznek olyan jogszabályok – így például a földtörvény -, amelyek módosítása során nem lenne jó "mások szavazataira szorulni".


A Fidesz aktivistái most kis pihenőt tartanak, azután "ráfordulnak" az EP kampányra, amely előkészítettsége miatt talán már nem diktál számukra olyan feszített tempót. Készülnek az őszi megmérettetésre is, a polgármester-jelölt kérdése azonban még nem került napirendre, mivel Pap Miklós szerint: "A hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk."

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák