Tizenkilenc képviselő-jelölt indulhat választókerületünkben az április 6-i országgyűlési választáson. A Százhalombattai Hírtükör Százhalombatta Város Önkormányzata támogatásával március 27-én választási különszám megjelentetését tervezi, amelyben bemutatjuk a jelölteket és részletes választási információkat közlünk.
Leadta a legalább ötszáz érvényes ajánlást és az Országgyűlési Egyéni Választási Bizottság döntése alapján hivatalosan is országgyűlési képviselő-jelölt lett választókerületünkbe:
Agócs Ildikó, a Magyar Cselekvő Párt
Ali János, a Nemzeti Érdekekért Párt
Apró Tamás, a JESZ
Barna Béla, az ÚMP
Boldis György, a Szociáldemokraták
Bóna Zoltán, a Fidesz-KDNP
Dereskey Anna, a SZAVA
Jakab Mihály, az MCF
Jaksa-Ladányi Emma, az LMP
Kanalas József, az MCP
Kirner László, az SMS
Kovács Gyula, az Együtt 2014.
Kuncze Gábor, az MSZP, EGYÜTT, DK, PM, MLP
Lovász Márk Renátó, az ÚDP
Lupa János, a Jobbik
Máté Ferenc, a KMSZ
Póka László, az Összefogás Párt
Szilvási Zsolt, a SEM
Takács Gábor, a KTI jelöltje.
A szavazólapokon a jelöltek sorrendjét sorsolással határozta meg a Választási Bizottság. További részletek: www.valasztas.hu