Az adórendszer egyszerűsítését, az áfa csökkentését, a vállalkozók terheinek mérséklését, az egyetemek megnyitását és a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását tartja a Demokratikus Koalíció azoknak a legfontosabb lépéseknek, amelyeket elsőként kell megtenni, ha az ellenzéki összefogás leváltja a jelenlegi kormányt. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője, valamint Szabó Attila, a párt Pest megyei koordinátora tartott fórumot Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban március 5-én.
Gréczy Zsolt emlékeztetett, hogy Mesterházy Attila, az öt párti együttműködés miniszterelnök-jelöltje éppen a rendezvény napján jelentette be, hogy választási győzelmük esetén helyreállítják a rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíját. Hozzátette: a következő hónapban további hasonló bejelentésekre lehet számítani, amelyek célja, hogy kicsit jobban éljenek az emberek Magyarországon.
Március 15-ét tömegdemonstrációval szeretnék ünnepelni az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél, amely során Bajnai Gordon, Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor és Mesterházy Attila is beszédet fog tartani.
A DK szóvivője büszke arra, hogy pártja mindvégig következetesen az ellenzéki összefogást és annak kiszélesítését képviselte, de arra is, hogy elnökük, Gyurcsány Ferenc ország szerte egyre nagyobb és egyre lelkesebb tömegeket vonz a kampányrendezvényekre. Úgy véli, a kormánypárt "bármire képes" az ígéretek, a lejáratás és a választás lebonyolítása tekintetében, de ha az öt ellenzéki párt elég erősen összekapaszkodik, és a választókat is sikerül meggyőzniük arról, hogy lehetséges a kormányváltás, új fejezetet nyithatnak az ország életében.
A legszükségesebb azonnali intézkedések kapcsán kiemelte: ha sikerül rendezni a külkapcsolatokat, újból lesznek befektetők, lesz hitel, és beindulhatnak a hazai vállalkozások. Ha a fiatalok számára újra elérhetővé válik a diploma és az itthoni elhelyezkedés, nem kell attól félni, hogy Magyarország a "Skype nagymamák" országa lesz. 2010-hez képest nem csökkent, hanem nőtt a rezsi, amit pedig visszakapunk a gázszámlából, annak a többszörösét hagyjuk ott az élelmiszerboltban. Meg kell állítani az elszegényedést, mert "még négy ilyen évet nem bír ki az ország."
Mindehhez azonban fel kell számolni azt a hatalmi intézményrendszert, amelyet a jelenlegi kormány épített ki. Be kell fejezni az államosítást, ugyanis nem azért történt meg a rendszerváltás, hogy minden ugyanúgy folytatódjon, amiként korábban volt. Fel kell számolni a "földmutyit" és a "trafikmutyit", "muszáj elzavarni a pártkatonákat", és ebben a DK radikális álláspontot fog képviselni.
Bárhogyan sikerül az április 6-i országgyűlési választás, április 7-én újabb kampányba kezdenek és be fogják vinni a Demokratikus Koalíciót az európai törvényhozásba – állította Gréczy Zsolt.
Szabó Attila bejelentette, hogy március 27-én, 18 órakor közös lakossági fórumot tart Kuncze Gábor, az ellenzéki összefogás országgyűlési képviselőjelöltje és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a százhalombattai Szekeres József Rendezvényközpontban.