Kint tucatnyi táblás ellendemonstráló, bent több száz fős lelkes tömeg várta Kuncze Gábort a százhalombattai rendezvényközpontban tartott választási nagygyűlésen február 18-án. A volt belügyminiszter az öt párti ellenzéki összefogás egyéni képviselő-jelöltje a Pest megyei 8. számú választókerületben.
A tőle megszokott humorral beszélt közönségéhez. Amikor tapssal ünnepelték, hogy gyakorlatilag beteltek az előtérben kitölthető ajánlóívek, megjegyezte, hogy "Schmitt Pál sosem aratott ekkora sikert, ha aláírt valamit."
A későbbiekben azonban többször megjegyezte: nem játék, ami az országban folyik. A Putyin orosz elnökkel kötött megállapodás például kamatokkal mintegy hatezer milliárd forint hitelt jelent, amelyet 25-30 évig fizetnek majd a gyerekeink és az unokáink. A Fidesz ellenzékben és kormányon folytatott politikája között éles a különbség. Elég, ha az oroszországi kapcsolatokat, a benzinárat, a forintárfolyamot, vagy a tandíjat vesszük alapul. Ami ellen ellenzékben vehemensen harcoltak, azt kormányon a legnagyobb nyugalommal teszik meg, vagyis "lenézik a választók értelmi képességeit."
A kétharmad birtokában felszámolták a kormányhatalmat kontrolláló intézmények függetlenségét, aminek eredménye, hogy nincs fék a miniszterelnök előtt, már "csak néhány lépés választ el attól, ami Észak-Koreában van." A Parlamentben pedig úgy szavaznak meg törvényjavaslatokat a képviselők, hogy nem ismerik az előterjesztéseket.
A következő lépésben "mindent maguk alá gyűrtek". Ugyanaz a cég percenként egymillió forint értékben nyer közbeszerzést. A Simon ügy kellemetlen, szégyenteljes, de hol van a 240 millió attól az ötven milliárdtól, amely a "gázbuli" eredményeként került magánzsebekbe? Hogyan lett három év alatt az ország egyik leggazdagabb embere a felcsúti polgármester? – kérdezte. "Ez az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtó kormányzat, amely nem győzi magát dicsérni és a választókat szuggerálni."
Kuncze szerint abba kell hagyni az "agymosást" és gyökeresen más politikára van szükség. Békét, nyugalmat kell teremteni az országban, vissza kell szerezni a választók, a vállalkozók és befektetők bizalmát, az önkormányzatok önrendelkezését, valamint Európa megbecsülését.
Világossá kell tenni, hogy a korrupciónak vége van, aki pedig nem így gondolja, azt "vasvillával kell kivágni a sorból". "Nem lehet tolerálni", hogy négy millióan élnek a létminimumon vagy az alatt, miközben stadionokat építünk. Meg kell találni az egyensúlyt a két legfontosabb cél, a szegénység felszámolása és a gazdaság élénkítése között. Meg kell szüntetni az "eszement szemben állást" is. "Nem az a cél, hogy sárba tapossuk egymást, hanem, hogy az ország végre előre haladjon, felzárkózzon Európához, csak azért, hogy a lakói végre egy kicsit jobban éljenek." Kuncze Gábor beszéde után a mintegy két órás rendezvény fórummal folytatódott.