PÁVEL ÁRPÁD LÁSZLÓNÉ a választókerület AQUILA párti jelöltje

Gyógyszerkiadó szakasszisztens az AQUILA Párt országgyűlési képviselőjelöltje Pest megye 8. számú választókerületében, ahová Százhalombatta is tartozik.


A szervezet honlapján így mutatkozik be: "Budapesten születtem 1954-ben, azóta ott is élek. Közel negyven éve patikában dolgozom. Ez alatt az idő alatt nagyon sok és sokféle emberrel találkoztam. Szívesen meghallgatom őket, ha van rá idő, és megpróbálok használható tanácsokat adni. Mivel napi kapcsolatban vagyok az emberekkel, a betegekkel, a helyzetüket túlzás nélkül elkeserítőnek tartom. Én azt látom, hogy az életét tisztességesen végig dolgozó nyugdíjas alig tudja kiváltani a gyógyszerét.

Akinek éppen van munkája és megbetegszik, az azonnal a gyógyszertárba jön be valamilyen szerért, mert másnapra meg kell gyógyulnia, különben kirúgják a munkahelyéről. A lázas gyereket beviszik az oviba vagy az iskolába, mert a szülő nem mer otthon maradni vele.


A fiatalok nagy része szorong, depressziós, és kilátástalannak látja a helyzetét. Úgy gondolom, hogy ameddig az emberek életkörülményei nem javulnak, nem is várhatunk változást.


Soha nem politizáltam, egy pártnak sem voltam tagja. Véleményem ugyan mindig volt, de azt legtöbbször megtartottam magamnak, vagy a közvetlen környezetemnek. A politika, a tisztesség és az erkölcs nem fér össze – világosítottak fel, és elnézően mosolyogtak. Sajnos a rendszerváltás óta eltelt idő őket igazolta. Azóta állandó téma a hírekben, hogy éppen ki kit jelentett fel csalásért, sikkasztásért, korrupcióért és megy a sárdobálás a vezető politikusaink között. És a legtöbben legyintünk, mert tehetetlennek érezzük magunkat. Számomra ez már elfogadhatatlan, ezért fogadtam el az AQUILA jelölését." (Részletek: http://www.aquilapart.hu/?p=1911)



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák