Zsúfolásig megtelt a Pártok Háza Díszterme április 24-én Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke előadásán. A szónok elmondta, nem vitatja, hogy a baloldalon is vannak tisztességes emberek, de azoknak, akik ma kormányoznak, sem a szociáldemokráciához, sem a baloldalhoz, sem a tisztességhez nincs közük. Óriási a mostani választások tétje, hiszen ha „ezek” még négy évet kapnak, a következő választásoknak már nem lesz alternatívája, Magyarország ugyanis megszűnik létezni.
Négyezer milliárd forinttal növelték az ország adósságállományát, amely mostanra elérte az 1,3 millió forintot állampolgáronként. Csak az idén 822 milliárdot fizetünk kamatokra. Vajon, hány kilométer autópálya építésére lenne ez elég – kérdezte - még akkor is, ha nálunk ez kétszer annyiba kerül, mint például Horvátországban, ahol köztudottan sík a terep. Gyurcsány víziója az, tért át az oktatás kérdéskörére, hogy a gyerekeinket nagy buszokra ültessük, és elindítsuk az autópályán, amin csak feljárók vannak, lejárók nincsenek. Ez a cél, hiszen a gyerekekkel csak gond van: oktatás, munka, lakás kell nekik. „Több szdsz-es, kevesebb magyar” – tette hozzá, majd azzal folytatta, nincs is már valójában MSZP, csak egy nagyra nőtt daganat az SZDSZ testén.
Kovács Pistivel elárulták magukat: a következő generációk agyát kell kimosni, hogy még tessen is nekik, ami történik. Egy egész országot, nemzetet akarnak megfosztani tulajdonától és eladósítani, hogy így döntésre képtelenné váljon. Az életünkről, gyerekeink életéről szól ez a választás – összegzett, és arra kérte a hallgatóságot, a hátra lévő két hétben „nyissák ki a szájukat”, mert „a jó emberek többen vannak, csak a rosszak hangosabbak.”