Megbillent és majdnem elsüllyedt a komp Százhalombattán. Október 28-án késő délután egy traktor és annak vontatmánya hajtott fel a Tökölre menetrendszerűen induló átkelőhajóra, ami azonban a jármű súlya alatt megbillent és süllyedni kezdett.
A FER Tűzoltóság, az Érdi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság, valamint Budapestről a VIII. és a XIII. kerületi tűzoltók egy-egy különleges szerrel vonultak fel. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányításával több órán keresztül zajlott a műszaki mentés. Daru és csörlő segítségével partra vontatták a traktort és vontatmányát, a hajóból közben folyamatosan szivattyúzták a vizet – tájékoztatott Spitz Alexandra, a Pest Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A baleset két személyt érintett – a komp és a traktor vezetőjét – akiket mentőmellénnyel és kísérővel mentettek partra.
A hajó vezetője ellen a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság eljárást indított víziközlekedés veszélyeztetése vétség megalapozott gyanúja miatt – tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebbet nem közöltek.
Komp továbbra is zavartalanul közlekedik, néhány napig a másik hajóval oldják meg az átkelést – közölte Lerner János üzemeltető. Amíg jégzajlás nincs a Dunán, a komp minden nap reggel 7 órától, délután 16-ig óránként indul a százhalombattai partról.
(Fotó: Török László)