Közel harmincan érkeztek az ország különböző részeiről, zömében Somogyból és Zalából, mint anno 1963 augusztusában.

- Amikor ideköltöztünk, öt "DKV-kocka" állt itt – idézi fel Cseh Lajosné Vera, akivel együtt még három lakásban laknak az eredeti tizenhat családból. – Nem volt akkor még utca, csak épületszám. Mai napig úgy emlegetjük, a "nyolcas". Ez volt az első, ahova már végleges lakók költöztek.

A 6-osban laktak a külföldi szakemberek – oroszok, csehek, franciák, egy angol család –, akik a finomító építését segítették. Egy másik "kockában" működött az orvosi rendelő, a legtöbb lakást pedig ideiglenes munkásszállásként használták. A 8-as volt az egyetlen, ahova azzal érkeztek a huszonéves, fiatal családok, hogy ez a ház, ez a város lesz az otthonuk.

Nemhogy utcanév, de utak sem voltak. A lakásban folyt ugyan a hidegvíz, de ivóvizet inkább a mostani C-épület helyén működő kertészetből hoztak. Tejet a tehenészetből szereztek be, zöldséget a kertes házakban lakó, régi battaiaktól tudtak venni, de általában Pesten vásároltak, ahova még sokan bejártak, mielőtt itt felépült az irodaház. Az állomásig gumicsizmában mentek, ott átvették a "rendes cipőt", nehogy megszólják őket.

- Amikor megtudtuk, hogy ide fogunk költözni, eljöttünk megnézni, mi is ez a Százhalombatta. Nem akartam elhinni, hogy a fővárostól 27 kilométerre ilyen település létezhet...

A 8-as ház lakói két évig teljesen magukra voltak hagyva. 1965-ben átadták a munkásszállót és akkor a többi épületbe is végleges lakók költöztek.

- Nekünk nagyon sokat jelentett ez a két év egymásra utaltság. Egy helyen laktunk és dolgoztunk, vigyáztunk egymás gyerekeire, együtt buliztunk. Ez alapozta meg, hogy a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Eljöttek olyanok, akik húsz-harminc éve nem látták egymást. Az akkori kisgyerekek, mára 40-50 éves felnőttek. Felidéztek olyan csibészségeket, amiket csak most tudtunk meg. A fiam régi fényképeket és amatőr filmfelvételeket vetített, ahogy a házak között fociztak, hintáztak. Az egykori gyerekek kiáltozva ismerték fel egymást vagy magukat. Ma már az unokáink is idősebbek, mint mi voltunk, amikor ideköltöztünk. Akkoriban nem gondoltuk, hogy így kiépül ez a város.

A társaság elsétált a városközpontba, a rendezvényközpont tetejéről megnézték a Szent István teret. Ámuldoztak, mi lett az egykori üres, úttalan és sáros városból. Akik aktív szereplői voltak fejlődésének, más szemmel nézik ezeket a parkokat, tereket, eredményeket. Látják benne a maguk szerepét, a gyerekeik munkáját. Nosztalgiával gondolnak a DKV és a DHV, a brigádok, a baráti közösségek virágkorára, Százhalombatta felemelkedésére.