Összefogás a szervezőkkel és a közrendvédelmi szervek között, megerősített járőrszolgálat, fokozott rendőri jelenlét garantálta, hogy a XX. Summerfest nyugodtan, biztonságban, nagyobb problémák nélkül lezajlott.
Nagy teljesítményként értékelte Grunda Tibor százados, a százhalombattai rendőrőrs parancsnoka a hatalmas rendezvény biztosítását, amiben a teljes állomány maximálisan részt vett, a szolgálati idejükön túl, az önkormányzat által biztosított túlóra keret terhére is. A társszervekkel összefogva folyamatos volt a védelem augusztus 12. és 22. között. Főleg az esti és éjszakai órákban a rendezvények közvetlen környékén, de a város egyéb területein is gyalogos, gépkocsis és motoros járőrszolgálattal biztosították a közrendet. A legtöbb esetben inkább szemmel tartották a szórakozó fiatalokat és csak szükség esetén avatkoztak be. A százados büszkén értékelte, hogy a rendezvény ideje alatt a városban összesen egy bűncselekmény történt, azonban itt is tettenéréssel elfogták az elkövetőket. Így volt ez augusztus 20-án, nem sokkal éjfél előtt a Béke utcában, ahol három, kissé ittas, hangoskodó 15-16 éves az út szélén parkoló autókat kezdte rugdosni. Az egyiknek leverték a rendszámtábláját, a másiknak a lámpája sérült meg. A járőrök kettejüket elfogták, harmadik társuk elmenekült. A nevét már ismeri a rendőrség, felkutatása folyamatban van. A fiatalok ellen garázdaság miatt indult eljárás. A százados hozzátette, nem bűnöző életmódot folytató személyekről van szó, eddig még nem kerültek a rendőrség látókörébe.
Az őrsparancsnok köszönetét fejezte ki a lakosság felé, hogy a kisebb súlyú rendzavarások bejelentésével segítették a súlyosabb cselekmények megelőzését. Több esetben a helyszínen figyelmeztették a rendbontókat, köztisztasági és közlekedési szabálysértésért szabtak ki helyszíni bírságot, de az is előfordult, hogy elő kellett állítani valakit, mert megtagadta az együttműködést az igazoltatás során. "Minden esetben a fokozatosság elvét figyelembe véve, differenciáltan intézkedtünk" – fogalmazott Grunda százados.
A szervezőkkel és az önkormányzattal együttműködve, a társszervekkel – kiemelten a közterület-felügyelőkkel és a polgárőrökkel – hatékonyan összedolgozva a jövőben is biztosítani tudják majd a hasonló eseményeket. Már zajlanak az egyeztetések a szeptember 6-8. közötti Battai Napok programjairól, ami szintén komoly feladatot ró majd a közrendvédelmi szervekre.
Augusztus 24-én a Jobbik százhalombattai szervezete tartott rendezvényt a Szent István templom melletti területen, ami este 11 után ért véget. Az eseményt a rendőrség kiemelten kezelte és megerősített létszámmal biztosította, így az rendbontás nélkül zajlott le. Rendőri intézkedésekre azonban sor került, mert az egyik hangoskodó csoport igazoltatása közben kiderült, hogy egyiküket körözik, ellene elfogató parancs van érvényben. Továbbá egy ittas személyt kellett előállítani, mert nem tudta magát igazolni.
Augusztus 23-án alkalmi lopás módszerével egy Százhalombatta külterületén működő cég irodájából ismeretlen tettes eltulajdonított egy bőrtáskát, benne többszázezer forinttal. Az ipari parkban az utóbbi időben gyakrabban fordultak elő tulajdon elleni vétségek, ezért a jövőben megerősített járőrözéssel kiemelt figyelmet fordít a rendőrség erre a területre. Felvették a sértettekkel a kapcsolatot és megelőző intézkedéseket javasoltak számukra, tanácsokkal látták el őket vagyonvédelmi kérdésekben.
"Fontos, hogy mindenki maga is gondoskodjon saját értékeinek védelméről, megfelelő biztonsági szolgálattal, berendezésekkel, távfelügyelethez bekötött riasztóval védjék a tulajdonukat – mondta Grunda százados. Köszönettel tapasztaljuk, hogy a lakosság megfogadja bűnmegelőzési tanácsainkat, így közösen érhetjük el, hogy csökkenjen a betöréses lopások száma."
Augusztus 10-én anyagi kárral járó közlekedési baleset történt a Vörösmarty és Gesztenyés út kereszteződésében. A kiérkező rendőr alkoholos állapotra utaló jeleket tapasztalt a vétkes autó sofőrjénél, amit a szondával végzett vizsgálat a helyszínen meg is erősített. A százhalombattai hölgy vezetői engedélyét bevonták, az Érdi Rendőrkapitányság ittas járművezetés miatt indított ellene eljárást.
A kezdődő iskolaszezonra is kiemelt figyelemmel készül a százhalombattai rendőrőrs, a tavalyihoz hasonlóan tervezik az iskolák környékén gyalogos járőrök jelenlétét, valamint a "Közösen a biztonságért Százhalombattán" elnevezésű oktatási program folytatását az iskolákban.
Az augusztus 14-re tervezett nyitóceremóniát az eső miatt másnapra kellett halasztani és a 20-i viharral fenyegető időjárás miatt az éjfélig tervezett utcabálnak 23 órakor véget kellett vetni. A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérték az országos jelentéseket, a front mozgását, ez alapján döntöttek úgy, hogy biztonságosabb, ha az emberek nem az utcán várják meg, merre kanyarodik – tájékoztatott Kecskés Zsolt, katasztrófavédelmi parancsnok. A vihar végül a Duna túloldalán, Tökölön csapott le.
A legkomolyabb sérülést a fesztivál alatt az egyik táncos fiatalember szenvedte, akinek a rendezvénytől függetlenül, focizás közben húzódott meg a térdszalagja. Ennek ellenére fellépett a záróceremónián, ami azonban tovább fokozta a problémát. Andorkó Tibor Gyula, a Pest Megyei Speciális Mentők és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke beszámolt róla, hogy a sérültet a János Kórházba szállították, ahol azonnal ellátták és később ismét visszatérhetett társaihoz.
Szalai Attila, a Szamuráj07 ügyvezetője elmondta, rendfenntartási szempontból eseménytelenül telt a Summerfest. A védelem nem csak a rendezvények helyszíneire, de a szállásokra is kiterjedt, sehol nem tapasztaltak rendbontást. Sem a külföldi vendégekkel, sem a környező településekről érkezőkkel nem volt probléma. A fesztiválklub békéjét preventív intézkedéssel védték. Átvizsgálták a táskákat és élve a facekontroll adta lehetőséggel, korábbi tapasztalataikra támaszkodva szűrték ki a rendbontó személyeket a nemzetközi találkozóról.

