Az idén, a hagyományokhoz híven június utolsó hetében kezdték az öthetes munkát. A százhalombattai "Matrica" Múzeum igazgatónője, dr. Vicze Magdolna irányításával, öt egyetem – a pécsi, a szegedi, a budapesti, a southampton-i és a cambridge-i – diákjaival, két angol professzorasszonnyal – dr. Marie-Louise Sorensennel és dr. Joanna Sofaerrel –, valamint nyári munkás és önkéntes helyi segítőkkel letakarították az elmúlt év nyomait, felszedték a ponyvákat és feltárult előttük az idei kutatás terepe.

Tavaly nyáron furcsa érzésekkel hagyták ott a tell-telepet, az ásatás helyszínét. Az elmúlt évek során évszázadokat "olvastak" végig szép rendben: egymásra épült házak, közöttük főutca. Minden világos volt, de most valami összekuszálódott. A szakemberek úgy érezték, valami nem stimmel. A feltételezett főút alól háznyomok kerültek elő. Túl sok volt a gödör, tele törmelékkel, ami lényegében értelmezhetetlen egy régész számára.

A két professzorasszony 2000 óta a szakmai életük egy részét tették fel erre az ásatásra, mély tudományos érdeklődés hajtja ide őket. Nevük a nemzetközi hírnév stabilitását biztosítja, nekik köszönhető, hogy egyetemeiken Százhalombatta felkerült a kötelező nyári gyakorlatok közé. "Ugyanakkor szakmailag is nagy segítség a cambridge-i kolléga – meséli Vicze Magdolna, aki 12 éve dolgozik Marie-Louise Sorensennel. Őt a régészetben két dolog inspirálja: a feltárás öröme és amikor a beszélgetések során rátalálunk a magyarázatra. Együtt írjuk az egykori falu történetét. Házakat, háztartásokat igyekszünk rekonstruálni, társadalmi egységeket – hány tányér, bögre –próbáljuk összeállítani a család struktúráját. Ehhez szorosan kapcsolódik a település szerkezete."

Harmadik társuk, Joanna Sofaer a világ kerámiáit kutatja. A southamptoniak specialitása, hogy behatolnak az anyagba. Az összetevőket, az ásványi anyagok származási helyét kutatják. Az alapanyagok alapján egykori mesterembereket tudnak beazonosítani.

A három szakember ott állt az összekuszált réteg fölött és elkezdték feltárni. "Most épp az az izgalom, hogy nem találunk semmit"– fogalmazott az ásatást vezető igazgatónő néhány héttel ezelőtt. "Olyan jelenségre bukkantunk, amilyenre még soha, sehol, senki a világon" – mondja most, a munka vége felé. "Kiderült ugyanis, hogy elkaptunk egy olyan pillanatot, amikor a falu lakossága úgy döntött, hogy átstrukturálják a települést. Új utcahálózatot építettek ki. Amolyan bronzkori Főtér-projekt."

A korábbi ásatások tapasztalatai és az idei nyomok alapján a régészek arra következtetnek, hogy ez után szabályozták az építkezést, meghatározták az alapanyagokat, az arányokat, ezért találtak a kutatók a felsőbb rétegekben egységesebb házakat, módszereket.

Most, hogy elkezdtek visszafele menni az időben, Dr. Kovács Gabriella, a "Matrica" Múzeum munkatársa mikromorfológiai kutatásai során észrevették, hogy megváltozott a padló és a falak felépítése, anyagának összetétele. Az egykori főutcán talált szekérnyomokból arra következtetnek, hogy komolyabb szállításokat végeztek ezen az útvonalon.

"Reménykedtünk és féltünk. De amit találtunk, egyedülálló" – mondja lelkesen az ásatásvezető. A nagy felfedezés, maga a településszerkezet tudatos átalakításának ténye, de ezen felül számos apró, ám jelentős leletet is találtak. Előkerült egy 800 évvel korábbi, korabronzkori, díszített kis agyagedény. A mintákból, anyaghasználatból a szakemberek következtetni tudnak a kerámia korára. Valószínűleg a területrendezés során előbukkant a föld alól, megtetszett egy középső bronzkori embernek, aki magához vette.

A korszak közösségeinek hitvilágáról keveset tudnak a régészek, de azt megállapították, hogy igen ritka az emberábrázolás a kultúrájukban. Az idei ásatáson találtak egy apró agyag lábfejet, ami feltehetően egy edény tartólába lehetett.

Nagyon jó állapotban került elő egy csont hálókötőtű, aminek szép kopásaiból arra lehet következtetni, hogy a hálószövő igen népszerű mester hírében állhatott itt, a Duna partján.

Találtak egy kicsi bronz árt, a bőrműves kismesterség nyomát. Annak ellenére, hogy a bronzkorban "járnak" a kutatók, igen kevés bronzleletre bukkannak nálunk, azok is általában rossz minőségűek. Ugyanis a kor emberei hamar rájöttek, hogy ha a bronzeszköz eltörik vagy tönkremegy, csak beolvasztják és újat csinálnak belőle. Így ezeket nem is hagyták hátra, hanem vitték magukkal. Igazi bronzkincseket temetkezési területeken lehet inkább találni, vagy nagyon nagy szerencsével rejtekhelyre bukkanva.

Százhalombatta más szempontból rendkívüli. A kárpát-medencei terület egyébként is külön stílust képvisel az Alpokon kívüli bronzkori arculathoz képest. A városunk határában található lelőhelyet a földrajzi, a geológiai adottságok, a legfinomabb nyomokat – a fáét, gabonáét vagy bőrlenyomatot – is megőrző, tengeri üledéken képződött lösz és az agyagos talaj teszik páratlan felfedezések területévé. Ehhez járul hozzá az a százhalombattai módszertani különlegesség, ami "csákánytól a mikroszkópig" terjed, a legaprólékosabb vizsgálatig minden négyzetcentiméteren. A diákok küzdenek, hogy idekerülhessenek, vonzza őket ez a precizitás és komplexitás, amire a lelőhely kötelezi a kutatókat.

"Eddigi tapasztalatunk alapján a korabronzkorban telepedtek itt meg először, most a középső bronzkor közepén járunk – mondta dr. Vicze Magdolna. A következő években fog kiderülni, volt-e egyáltalán utcarendszer, milyen lehetett a mindennapi élet. Az eddigieket már nagyon jól ismertük és el tudtuk képzelni. Jövőre továbbássuk magunkat a múltba."