Közösen fog jelölteket állítani az MSZP és a Demokratikus Koalíció a 8. számú választókerületben – tájékoztattak június 27-én.
Teljes együttműködésre készül a két párt a választások során, és jelöltjeikhez további pártok támogatását is szeretnék megszerezni – mondta Mészáros László, a DK választókerületi elnöke. Nem akarnak olyasmit ígérni, amit később nem tudnának betartani, de győzelmük esetén garantálják a tiszta és demokratikus politikát, amely mindenkinek egyenlő jogokat és egyenlő esélyeket biztosít. Olyan emberekre számítanak, akik mentesek a "korrupciótól és a mutyitól."
Az új választási törvény szerint kialakított választókerületben hat város és négy község található – mondta az MSZP választókerületi elnöke, Halásztelek polgármestere, Szentgyörgyi József – amelyeknek szorosan együtt kell működniük a kormány 2014-es leváltása érdekében. Nagyon sokféle véleményt és javaslatot kell meghallgatni, hogy hatékony és ütőképes baloldali program jöjjön létre.
Kiemelte: míg az előző választási törvény a sokszínűséget támogatta, a jelenlegit úgy alakították ki, hogy a győztes mindent vigyen. Ez együttműködésre kényszeríti a politikai szereplőket, amely nagy felelősséggel is jár. Ugyanis programjaikat, elképzeléseiket, gondolataikat alaposan egyeztetniük kell, mielőtt a választók elé állnak. Az egyeztetési folyamatok ezért nagyon időigényesek, a tartalmatlan megegyezések viszont alkalmatlan kormányzáshoz vezethetnek, ami senkinek nem érdeke.
A BKK előterében rendezett sajtótájékoztatón Sándor Zoltán, a százhalombattai szocialisták alelnöke az árvízi védekezés kapcsán elmondta: jó érzéssel vett részt az egész városra kiterjedő összefogásban, és úgy véli, ilyen feltétlen együttműködésnek kellene megvalósulnia akkor is, amikor sorsfordító kérdésekről születnek politikai döntések.