Közvetlenebb demokráciát akarnak

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A százhalombattai Piac téren ismerkedtek a választókkal a Negyedik Köztársaság Mozgalom aktivistái június 25-én. Mezei Dávid alelnök elmondta: minden településre elmennek, ahol tagjaik élnek.

Az országjárást Észak-Magyarországon kezdték és a Dél-Dunántúlon folytatták. Jelenleg Pest megyében osztanak szórólapokat és gyűjtenek aláírásokat kezdeményezésük mellett, hogy a helyi polgármestereket ciklus közben is vissza lehessen hívni, ha a választók döntő többsége elégedetlen a munkájukkal.


Erre vonatkozóan törvényjavaslatot is előkészítettek, amelynek lényege, hogy ha a helyi választók legalább húsz százaléka akarja, szavazást lehessen kiírni az első ember leváltásáról, de csak a ciklus második felében és egy ciklusban csak egyszer. Továbbá a váltáshoz legalább annyi voks legyen szükséges, mint ahányan annak idején a polgármestert támogatták szavazatukkal.


Mezei Dávid tájékoztatása szerint a vitaanyaghoz az USA-ból és Svájcból vették a mintát. Céljuk az, hogy ne csak a polgármesterek, hanem valamennyi választott politikus ellenőrizhetőbbé váljon, vagyis "ne tekinthessenek minket szavazógépnek, és ígéretkampányok helyett részvételi demokrácia" alakuljon ki az országban.


A 4K! "rendszerpártokra és rendszerkritikus pártokra" osztja a magyar közéletet, előbbiekhez a Fideszt, az MSZP-t és "tagszervezeteiket" – például az Együtt 2014-et és a DK-t – sorolja, utóbbihoz pedig magát, valamint leendő választási szövetségesét, az LMP-t.


A 4K!-t 2012. április 28-i alakuló kongresszusa után fél éves procedúrával, több hiánypótlás után, első fokon 2012 novemberében jegyezte be pártként a bíróság. Az első fokú határozatot azonban megtámadta az ügyészség, majd a másodfokú bíróság határozata nyomán újraindult az eljárás. "Feltűnő, hogy az új pártok olyan nehézségekbe és időhúzásba ütköznek, amelyek 2010 előtt nem voltak jellemzőek a magyar bíróságon. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz abban érdekelt, hogy a hitelét vesztett MSZP legyen az egyetlen ellenzéki párt" – mondta Mezei Dávid.


Az egyelőre hivatalosan még nem bejegyzett pártnak mintegy 900 regisztrált szimpatizánsa és 300 tagja van. Ketten városunkban élnek. Mezei Dávid szerint ez nem kevés, hiszen az LMP annak idején 500 taggal jutott a Parlamentbe.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák