Megtartotta kétévente esedékes tisztújító közgyűlését a Fidesz százhalombattai csoportja. A tagság teljes összhangban, titkos szavazással továbbra is Pap Miklóst választotta az elnöki posztra, és ugyanígy támogatták a két alelnök-jelölt – Kévés Józsefné és Szabó Zoltán – kinevezését is.
A június 19-i sajtótájékoztatón Pap Miklós elmondta, lenne lehetőség nagyobb létszámú elnökségre, de nem tartja szükségesnek. Az első elnökségi tanácskozást a júniusi képviselő-testületi ülés után fogják megtartani. Az elnök hangsúlyozta, a Fidesz továbbra is a konstruktív, kiszámítható együttműködést kívánja képviselni a város legmagasabb politikai döntéshozó testületében.
Kévés Józsefné 2000 óta népszerű és aktív tagja a csoportnak, de nem tölt be semmiféle pozíciót a város életében, ezért esett rá az elnök választása. Alelnökként a tagság összefogása, a rendezvények és a 2014-es választásokkal kapcsolatos kampány szervezése lesz a feladata.
Szabó Zoltán 2006 óta tagja a Fidesznek, 2008 óta képviselő, egyházügyi tanácsnok, több bizottság tagja. Mint mondta, tanárként különösen fontosnak tartja, hogy a városvezetés továbbra is kiemelten kezelje az oktatást. A kormány törekvéseivel szinkronban szorgalmazza az előrelépést vallásügyekben, mert úgy véli – különösen az ifjúsággal kapcsolatos problémákra – megoldás lehet, ha minél többen kapcsolódnak az egyházakhoz. Ennek eszköze lehet a helyi felekezetek bevonása a város kulturális rendezvényeibe és az iskolákban szeptembertől induló hittanoktatás.
Pap Miklós és Szabó Zoltán is tagja annak a foglalkoztatáspolitikai munkacsoportnak, ami gyakorlati feladatokkal komoly előrelépést szeretne elérni ezen a területen is a százhalombattai lakosság érdekében.