Fidesz sajtótájékoztató

  • img

A májusi testületi ülés kiemelt kérdéseiről tartott sajtótájékoztatót a százhalombattai képviselő-testület Fidesz-frakciója június 4-én. Pap Miklós és Szabó Zoltán a foglalkoztatáspolitikai témákat és a köznevelési törvény változásait emelték ki.

A képviselő-testület zárt ülésen egyeztetett Vezér Mihály polgármester és Pap Miklós munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai tanácsnok indítványáról, aminek célja kedvezőbb gazdasági környezet megteremtése, és ezáltal a munkahelyek megtartása és újak létrehozásának segítése városunkban. Az adócsökkentésre vonatkozó elképzelések jó fogadtatásra találtak. A kérdésre a júniusi ülésen visszatér a testület, addig is a hivatal, a bizottságok, azon belül a foglalkoztatáspolitikai munkacsoport is dolgozik az előkészítésen, tanulmányozzák más települések példáit, folyamatosan zajlanak a tárgyalások a befektetőkkel.


Pap Miklós a százhalombattai diákok nyári munkalehetőségének megteremtésével kapcsolatban is nyújtott be indítványt. Mint mondta, igény lenne a gazdasági társaságoktól, de nincs rá bérkeretük. Javaslata szerint a polgármesteri hivatalnak meg kellene vizsgálni, hogyan lehetne erre a célra alapot képezni, amin keresztül a cégek – esetleg magánvállalkozások is – fel tudnák vállalni a diákok nyári foglalkoztatását. Ha az elképzelés támogatást kap a júniusi testületi ülésen, létrehozhatják az alapot, ami alapján a nyáron már munkába állhatnak a diákok. Amennyiben sikeres lesz a kezdeményezés, jövőre már eleve bekerülhet a költségvetésbe ez a tétel.


A frakció teljes mértékben egyetért azon kormányzati törekvésekkel, ami a családok segítését szolgálja. Támogatták, hogy a köznevelési törvény módosításának megfelelően a város óvodáiban is alkalmazzanak óvoda pszichológusokat, óvodai asszisztenseket és rendszergazdát. Jelenlétük hozzájárul a kiemelkedő színvonalú nevelő munkához. A magas csoportlétszám miatt az óvónőknek nevelési problémák nélkül is sok a feladatuk, egyre több olyan kérdés vetődik fel, amit szakember nélkül sokkal nehezebb megoldani mondta el Szabó Zoltán egyházügyi tanácsnok.


A képviselő a sajtótájékoztató végén külön felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a kialakult árvízveszély miatt minél többen vegyenek részt a kármegelőzési munkálatokban.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák