Felnőtt politizálás – Felnőtt embereknek

  • img

Ennek a választási jelszónak a szellemében tartott előadást dr. Csáky András országgyűlési képviselő, az MDF megyei elnöke a BMK galériájában március 14-én. Bemutatkozott dr. Tóth István képviselőjelölt és meghívták Fekete László erőművészt, Tatabánya jelöltjét is. Dr. Nagypataki Gyula, a helyi szervezet elnöke szervezési hibának nevezte a fórumon való gyér részvételt, hiszen kétszáznál több ajánlószelvényt gyűjtöttek össze Százhalombattán.

Dr. Csáky András demagóg állításnak nevezte, hogy nem érdemes a kis pártokra voksolni. Éppen ezek gyakorolhatnak ellenőrző szerepet, akár jobb-, akár baloldali győzelemmel zárulnak majd a választások. A politikus felsorolta fenntartásait a leköszönő kormány politikájával kapcsolatban, és beszélt az általuk hibásnak tartott döntésekről. Kifejtette, nem a fejlett államokhoz kell viszonyítani az ország gazdasági fejlődését, hanem az Unióhoz csatlakozó államok teljesítményéhez, ami viszont lemaradásunkat jelzi. Szólt az MDF szerint nehezen áttekinthető adórendszerről, a foglalkoztatás és a munkanélküliség negatív összefüggéséről, a hibás oktatáspolitikáról, a fiatalok jövőképének hiányáról, az elhibázott lakáspolitikáról, a rossz nyugdíjrendszerről, az egészségügy áttekinthetetlenségéről. Az MDF változatlanul az egykulcsos, 18%-os SZJA bevezetését, az örökösödési adó eltörlését fogja szorgalmazni. Reméli – mondta –, hogy elérik az 5%-os küszöböt, és a jobboldal győz a választásokon. Dr. Tóth István elmondta, hogy a kis- és középvállalkozásokat kívánja felkarolni, és kifejtette, hogy az MDF nem kíván koalíciót kötni egyetlen párttal sem. Fekete László elmesélte nézeteltérését Deutsch Tamás egykori sportminiszterrel, és azt is, hogy tőrdöfésként élte meg olimpikonjaink doppingolását. Úgy vélte, a sportvezetőket le kell majd váltani, hiszen egyetlen céljuk a harácsolás.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák