Dr. Jánosi György országgyűlési képviselő, az MSZP képviselő-jelöltje volt a Battai Baloldali Klub választási vitaestjének vendége március 13-án a BMK-ban.
A versenyképesség és szociális igazságosság mellett a kormány harmadik legjelentősebb eredményének azt nevezte, hogy sikerült igen jó pozíciókat kialakítania az Európai Unión belül. Az európai politika sokkal inkább befogadja azt a stílust, amely Magyarországon a baloldali politizálást jellemzi. Ennek is köszönhető, hogy az eredeti tervekhez képest jelentősen megnövelhettük és a bérlakásépítésre is ki tudtuk terjeszteni a Magyarországnak jutó támogatást.
Hozzászólásokra reagálva elmondta, Százhalombattán is komoly eredményeket értek el a szocialisták, még ha azok nem is olyan látványosak, mint Érden, ahol Battához képest óriási lemaradást kell felszámolni. Nyolc társasház felújításához sikerült központi támogatást szerezni az egyharmados pályázatok révén, és 132 milliós támogatást kapott az ipari parkban épülő vállalkozói központ. A parkban a gazdasági tevékenység egyre bővül, és tudomása szerint igen komoly fejlemények várhatók a közeljövőben. Mindez az M6-os autópálya építésének és annak a pénzügyi-gazdasági stabilitásnak köszönhető, amit a szocialista városvezetés valósított meg.
Egy másik felvetésre reagálva azt mondta: határozott válaszokat kell adni a politikai ellenfelek alaptalan kritikájára, vádaskodására, „de nekünk a magunk útján kell járnunk, mert aki beszáll a sárdobálásba, az maga is sáros lesz.”