- Hányan, mennyi időre és milyen messzire kalandoztatok?

- Az idén is február közepén, egy csütörtöki napon indultunk, és vasárnap jöttünk vissza. Most összesen hatan mentünk, pedig régebben három kocsit is megtöltöttünk, de most anyagi okokból és más elfoglaltságok miatt csak ennyien maradtunk. A magyar határtól úgy 100 kilométerre fekvő Bihar-hegység pompás! Sokkal nagyobbak a méretek! Magyarországon szinte bárhol bármilyen irányba indulsz 6-8 kilométeren belül ember lakta helyre jutsz. Túráink során nyáron nem adjuk alább 20-25 kilométernél, de télen is érdemes napi 10-15 kilométereket megtenni, illetve attól függ, mekkora a hó, mennyire lehet haladni. Kérdezték, amikor a szállást intéztem, hogy hova akarunk jönni februárban, amikor minden csupa hó és mínusz 15 fok van!? Hát mi épp azért megyünk ilyenkor, mert itthon már nincsenek igazi, kemény telek. Többnyire értelmiségi társaság gyűlik össze, akik inkább csak szellemileg fáradnak el a munkában. Szükségünk van az ilyen férfias kihívásokra.

- Milyen kincseket rejt a Bihar-hegység?

- Kanyonokat, vízeséseket, víznyelőket... Megkerestük a Czárán-barlangot az erdő közepén, cseppkövekkel, denevérekkel, barlangi patakkal. Az erdélyi térképek nagyobb léptékűek, sokkal nehezebb megbecsülni a távolságokat, szóval, minden messzebb van. A jelzések is eléggé elnagyoltak: ahol nincs fa, ott a sziklára festik, de ha leesik a hó, akkor nem látszik.

- Láttam képeket, hogy vizeken gázoltatok át...

- A patakmeder szélén mentünk és néhány alkalommal át kellett térnünk a túlsó oldalra egy-egy belógó szikla miatt. Találkoztunk olyan jelenséggel, amit Magyarországon még nem is láttam. Az erdélyiek úgy hívják: vízkelet. Ez egy olyan forrás, amiből egyből egy komplett patak jön elő.

- Milyen magasan jártatok?

- Az idén csak 300-800 méterig mentünk, de korábban jártunk a Vigyázó 1800 méteres csúcsán, a Nagy-Biharon, ami ugyanilyen magas. A Padis-fennsík igaz csak ezer méteres, de oda télen tényleg nem javasolt menni, bár most úgy hallottunk, építettek aszfaltos utat arrafele. Az idei túra kimondottan könnyű volt. Készültünk hótalpakkal, de nem volt rá szükség. Tavaly csináltunk olyat, hogy egy nap alatt 18 kilométert tettünk meg, és hazafele már fejlámpával jöttünk, szembeszélben, hóban – teljesen Delta-főcím érzés volt.

- Milyen mostanában magyarként Erdélyben járni?

- Idén Magyarremetén volt a szállásunk, ahol a nevével ellentétben, alig élnek magyarok, harminc kilométert kell utazniuk a gyerekeknek a magyar iskolába. Néhány évvel korábban Békás-szorosnál viszont letértem a Kis-Békás völgyébe, ahol egyszer csak magyar szavakat hallottam: gyergyószentmiklósi mászók kiabáltak a sziklákon. Úgy tűnik, a románoknak egészen más az ízlésük. Ahol van pénz, ott is eléggé fura kinézetű dolgokat építenek. Marosvásárhelyen érdekes volt látni az egykori tehetős polgárság nyomait, a nagy boltíves kapukat, tágas portákat. Korábbi években volt, hogy románoknál szálltunk meg, akik egy szót sem beszéltek magyarul, de a vendéglátásuk hibátlan. És abszolút nem történt sehol, semmilyen incidens. Látjuk az évek során, ahogy fejlődik a turizmus.

- Hova mentek legközelebb?

- Úgy gondolom, a Bihart bejártuk, kimerítettük ezt a vidéket, de én a családommal szeretnék ide visszatérni. Áron fiam öt éves, már 6-7 kilométert tud jönni a saját lábán, a tízhónapos Dénest pedig lassan be lehet ültetni a háti hordozóba.