A jó idő közeledtével megszaporodhatnak az alkalmi lopások. Ügyeljünk a tárolók, garázsok, kapuk bezárására, ne adjunk lehetőséget a tolvajoknak, alkalmi tolvajoknak! - figyelmeztetett Grunda Tibor százados, a százhalombattai rendőrőrs megbízott vezetője. Vagyonunk védelme elsősorban a saját felelősségünk és feladatunk.
A főtéri diszkóban kezdődő szóváltás után hat-nyolcfős társaság kötött bele egy hazafelé sétáló fiatal párba a korábbi postahivatal előtt a február 23-ról 24-re virradó éjszaka. A húsz éves fiú sérülése miatt kórházi kezelésre szorult. Garázdaság bűntett miatt folytat eljárást az érdi kapitányság. A megelőző szombaton, ugyanezen szórakozóhely közelében, a Szent István téri parkolóban ötvenötezer forintos kárt okozott az az ismeretlen, aki átgyalogolt egy Renault motorháztetején. A rendőrség feltételezi, hogy a vandál tetthez neki is a diszkóban jött meg a bátorsága. Grunda Tibor elmondta, városunkban nincs szabályozva a vendéglátóhelyek nyitva tartása, mindegyiknek azokat az időpontokat kell betartania, amelyekre engedélyt kért, de az őrs járőrei rendszeresen ellenőrzik az éjszakai szórakozóhelyeket.
Feltehetően személyes indítékkal szúrták ki egy kft. tulajdonában álló teherautó kerekeit a Damjanich úton február 19-én éjszaka.
Ismeretlen tettesek összesen négy érdi, illetve százhalombattai helyszínről loptak el autógumi-szetteket a február 25-ről 26-ra virradó éjszaka. Battán egy Eötvös utcai közös tárolóba a lakat levágásával jutottak be és egy téligumi-készletet vittek el 30 ezer forintos kárt okozva. Ismeretlen módszerrel mentek be egy Erkel körúti társasház tárolójába, ahonnan egy 500 ezer forint értékű gyári alumínium felnis Opel szettet és egy kisebb értékű másik készletet vittek el. Mivel a behatolásnak nincs nyoma, elképzelhető, hogy valamelyik lakó nyitva hagyta az ajtót. Érden ugyancsak Opel gumikat szereltek le egy parkoló autóról. Száznegyvenezer forintos, felnivel ellátott gumikészletet vittek el egy Csokonai utcai garázsból, aminek felfeszítették a zárját március 1-jéről 2-ra virradó éjszaka.
A 26-ról 27-re virradó éjjel ismeretlen tettes a Szabadság úton átugrott egy családi ház kerítésén, kiemelte a kerti tároló ajtaját, és elvitt egy lombszívó gépet.
Közlekedésbiztonsági céllal álló és mozgó motoros járőr tart ellenőrzéseket a városban március folyamán. A szabálytalankodókkal szemben differenciáltan lép fel, azok számíthatnak szigorúbb bírságra, akik korábban már elkövettek közlekedési kihágást. Az őrs a gyalogos és kutyás járőrözést is fokozza a tavasz folyamán, márciusban pedig nagyobb ellenőrzésekre indulnak a polgárőrség és más hatóságok bevonásával.

