A hideg kitarthat még valameddig, de ha vége a farsangnak, az a hagyományok nyelvén annyit jelent, hogy elbúcsúztattuk a telet és már a tavaszra készülünk. Sokan vágynak ilyenkor megújulásra, de legalábbis a télen felszedett zsírpárnáktól való megszabadulásra. Dietetikust, fodrászt és kozmetikust is megkérdeztünk a kivirulás rejtélyeiről.
Léböjt: csak, ha szereted!
Az évszázados vallási hagyományok mellett az utóbbi évtizedekben komoly divatja is kialakult a tavaszi böjtnek, de alátámasztja-e indokoltságát valamilyen tudományos magyarázat is? Lakatosné Rozbora Beáta, a Százhalom Egészségügyi Központ dietetikusa szerint mindössze annyi, hogy a legtöbb ember számára időszerűvé válik leadni a télen felszedett plusz kilókat, ha pedig átmenetileg mellőzük a húst és helyette több zöldséget, gyümölcsöt eszünk, az hozzájárulhat a kialakult vitaminhiány kezeléséhez. Az almában viszonylag már kevesebb C vitamint találunk, de a rosttartalma miatt még mindig nagyon ajánlott a fogyasztása, emellett a répát és a savanyúkáposztát érdemes előnyben részesíteni.
A gazdag rosttartalom hozzájárulhat a szervezet salaktalanításához is, mivel a rostok megkötik, és nem engedik felszívódni felesleges anyagokat. Jót tehet, ha időről időre megszabadulunk ezektől, mert megelőzhetjük a fáradékonyságot, energikusabbak leszünk. Első lépésként felejtsük el az alkoholt, a kávét, és legalábbis mérsékeljük a dohányzást! Igyunk sok folyadékot, akár gyógyteákat, ha valaki azt szereti! Szaunázhatunk, masszíroztathatunk, hogy "minden fronton" tisztuljunk, de a célnak tökéletesen megfelel az is, ha hetente vagy havonta tartunk egy-egy zöldség-gyümölcsnapot.
A szervezetünknek minden fontos tápanyagra, így a fehérjékre és zsírokra is szüksége van ahhoz, hogy jól működjön. Sokan esküsznek a léböjtre, mint a "méregtelenítés" és fogyás legyőzhetetlen fegyverére, a szakember szerint azonban nem sok haszna van, sőt, akár ellentétesen is elsülhet. Ha ugyanis nem viszünk be szilárd táplálékot, gyakorlatilag nincs, ami mozgásban tartsa a beleinket, így aztán a lerakódott "mérgek" – helyesen salakanyagok – sem tudnak távozni. Rosszat teszünk a bélbolyhokkal, ezért is hangsúlyozzák mindenhol a léböjt utáni felépítő étrendet, de az immunrendszerünkkel kitolunk, mivel annak egyik legfőbb szerve a bélrendszer, amely, mint tudjuk, táplálékkal működik! Cukorbetegek, terhesek, szoptató anyák, köszvényesek semmiképp se fogjanak léböjtbe, a többieknek is csak úgy javasolt, ha előtte megvizsgáltatják magukat. A dietetikus szerint orvosi felügyelet nélkül maximum három napig ajánlott a folyadékkúra, és csakis annak, aki kifejezetten vágyik rá. Egyébként felesleges önsanyargatás.
Mit ajánl azoknak, akik fogyni szeretnének? Egészséges életmódot! A kúraszerű diéták ugyanis – ha nem járnak életmódváltással – gyakran csapnak át jojó effektusba, vagyis a nehezen leadott kilókat ultrakönnyen szedjük vissza. Aki egészségesen táplálkozik, kerüli a cukrot – a barnát is -, fehér kenyér helyett teljes kiőrlésű vagy rozslisztből készült kenyeret – egy étkezésre maximum 7-8 dekát -, zsírszegény húsokat és felvágottakat, valamint sok gyümölcsöt, zöldséget és folyadékot fogyaszt. Nem kevésszer eszik sokat, hanem napi ötször-hatszor keveset. Utóbbi alatt egy túlsúlyos ember esetében azt kell érteni, hogy a felét annak, amennyit egyébként szokott. Ha sikerül tartósan változtatni, az első időkben látványos lehet a fogyás – egy száz kilós személy akár tizenöt kilót is ledobhat egy-két hónap alatt -, de minél közelebb kerülünk a normál testsúlyunkhoz, annál lassabban fogunk szabadulni a további felesleges kilóktól. Aki rendszeresen sportol, felgyorsíthatja a súlyvesztést és relatíve többet ehet. Emellett a mozgás arra is jó, hogy túllendítsen a holtpontokon, amikor minden igyekezet ellenére megáll, vagyis stagnál a fogyás.
Mi a helyzet a csodaszerekkel, amiket úton-útfélen hirdetnek számunkra? A szakember még nem találkozott beteggel, aki ilyentől fogyott volna le. Ha működnének, csupa karcsú ember szaladgálna az utcán, vagyis munka nélkül ez sem fog menni!
Csak természetesen!
Tél végére mindenkinek megviselt a bőre, jobban oda kell figyelni az ápolására. Több ásványi anyagra és vitaminra van szüksége, amelyeket nem elég megenni, kívülről is pótolni kell – tudtuk meg Czímer Júlia kozmetikustól.
Mindenekelőtt kéthetente le kell radírozni, hogy megszabaduljunk az elhalt hámsejtektől. Ennél sűrűbben nem ajánlott, mert azzal már megbolygatnánk a hámképződés folyamatát. Ajánlottak a cukor vagy tengeri só szemcsés bőrradírozók. Előbbi segít megtartani a bőrben a vizet, utóbbi pedig értékes ásványi anyagokkal tölti fel.
Hetente egy-két alkalommal érdemes pakolással táplálni a bőrünket. Részesítsük előnyben a természetes alapanyagokat, de bátran használhatunk otthoni szereket is. Zsíros és vegyes bőrtípushoz keverjünk össze egy kis élesztőt joghurttal vagy tejszínnel, egy csepp mézzel és olívaolajjal. Húsz perc után langyos vízzel mossuk le.
Száraz vagy érett bőrre a túrópakolás ajánlott, amit kis tejföllel, pár csepp Olivával, egy csepp mézzel egészítünk ki. Akinek van otthon aloé verája, annak a levét is belepréselheti, ugyanis jó gyulladáscsökkentő. A hidegben az idősebb és érzékeny arcbőr hajlamosabb a gyulladásra. A tejfölös arcpakolást nyakra, dekoltázsra, szemre is kenhetjük.
Pótoljuk-e a napfényt szoláriummal? A kozmetikus lebeszél erről, mert nem biztosítja a napfény élettani hatásait és tovább szárítja a bőrt. Várjuk meg a természetes napsugárzást és kezdjük a bőrünket hozzászoktatni jó korán – akár már áprilisban -, fokozatosan, a megfelelő fényvédő krémet alkalmazva. Mielőtt azonban átadnánk magunkat a napfürdőnek, minden bőrtípusnak melegen ajánlott egy alapos kozmetikai tisztítás.
Jó tudni azt is, hogy amíg tart a hideg, a bőrnek tartalmasabb, zsírosabb krémekre van szüksége, mínusz 5-10 fok esetén pedig kifejezetten kerülni kell a magas víztartalmúakat, mert belefagyhatnak a bőrbe piros, húzódó, viszkető, égésihez hasonló foltot hagyva.
A hideg-meleg váltakozással szemben érdemes testápolóval is védekezni, télen ez is lehet zsírosabb. Keressünk minél inkább vegyszer- és illatmenteset, kerüljük a parabén-származékokat! Hetente használhatunk testradírt, ajánlott az olajos vagy tengeri sós.
Sokan alig várják, hogy végre kevesebb ruhában is elindulhassanak otthonról. A tökéletes megjelenéshez szőrtelenítésre is szükség van. Az ideális megoldás a gyanta. Aki érzékeny az összetevőkre, válassza a cukorgyantát vagy a végleges szőrtelenítést, utóbbi esetben a napfény tartósan kerülendő. Huszonnégy órát a frissen gyantázott bőrt is takarni kell a tűző nap elől, hagyjuk ki aznap a szaunát és a szoláriumot is, mivel gyulladásos folyamatokat, illetve pigmentálódást indíthat el. Aki nem akar kozmetikushoz menni a szőrtelenítés végett, válassza a borotvát és kerülje az erre a célra kapható krémeket, mivel ártalmas vegyszereket tartalmazhatnak!
A különféle tisztítókúrák és böjtök salaktalanító hatásuk miatt a bőrünknek is jót tesznek, ugyanígy a szauna és a gőzfürdő, a mostanában divatba jött testtekercselések és ultrahangos narancsbőr elleni kezelések. Semminek sincs azonban olyan bőrfiatalító, szépítő hatása, mint a szabad levegőn végzett mozgásnak!
Le a sapkával!
A téli vitamin- és napfényhiányos hónapokat a hajunk is megsínyli. Fénytelenebb, töredezettebb lehet, hullhat, amit kapszulákkal, pakolásokkal előzhetünk meg – mondja Dubecz Gyöngyi, fodrász. A jó szakemberek tudják, mi kell a hajnak, de arra is van lehetőség, hogy saját kezűleg, otthon gondoskodjunk róla. Keverjünk össze mézet tojássárgájával, masszírozzuk a hajunkba, és hagyjuk hatni tíz percig. Nagyon alaposan, bő vízzel öblítsük le, mert tapad. Ha a kezelést kúraszerűen, ötször-tízszer ismételjük, az eredmény látványos lesz. Használhatunk argán olajat és méhpempőt is, emellett a hullást és a korpásodást hajszeszekkel is sikeresen kezelhetjük. Jó tudni, hogy a fejbőr korpásodását a megfázás okozza, de akad, akinél a stressz, illetve a hormonális folyamatok is közrejátszanak.
A fűtés és a kinti hideg a hajunkat is kiszárítja, gőzbúra alatt vagy gőzfürdőben hidratálhatjuk. A göndöröknek ajánlott olajat használni és mellőzni a szárítást, persze, csak meleg helyen.
Tavasszal a legtöbb hölgy szeretne változtatni a külsején, egy új frizura vagy élénkebb hajszín sokat javíthat a napfényhiánytól elfásult közérzeten. A szakember szerint a "gyakrabban vágom, gyorsabban nő" közhiedelem teljességgel alaptalan, de természetesen egészségesebbnek, rendezettebbnek tűnik a frizura, ha megigazíttatjuk.
Aki változtatni szeretne, megkeresheti az Interneten azt a speciális honlapot, ahol ezerféle frizurát próbálhat az arcához - rövidet, hosszút, göndört vagy melírozottat, de akár Angelina Jolie-ét vagy Brad Pittét is. Jó, ha a fodrászunk tudja, mi áll jól nekünk, de azért ne bízzuk teljességgel a fantáziájára magunkat! Adjunk valami támpontot, például, hogy frufrut vagy legalább vállig érő hajat szeretnénk.

