Hatósági állatorvosok járják a házakat

Hatósági állatorvosok járják végig Százhalombatta családi házas övezeteit, hogy tájékoztassák a lakosságot a madárinfluenza miatt elrendelt zárlatról és a szükséges intézkedésekről, valamint megkezdjék a baromfiállomány nyilvántartásba vételét. Ennek érekében hatósági állatorvosok és a Polgármesteri Hivatal szakemberi tartottak egyeztetést ma kora reggel a Városházán. A munkamegbeszélésen részt vett dr. Fenes Péter, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző állomás megyei igazgatója, helyettes főállatorvos, dr. Gubis János kerületi főállatorvos és a Budai, valamit a Ráckevei Állategészségügyi Kerület több hatósági állatorvosa is.

A város kertes házas területeit a nyolc állatorvos felosztotta, és terveik szerint még a mai nap (március 2.) folyamán végigjárja. A biztonság kedvéért mindegyiküknél van speciális védőruha, kesztyű, fertőtlenítő, védőmaszk és lábvédő. Feladatuk elsősorban a tájékoztatás, hiszen a megfigyelési körzetben a háztáji állományt tegnap óta zárt helyen, az előírásoknak megfelelően kell tartani. A hatósági állatorvosoktól az otthon tartózkodók személyesen kaphatnak információkat, és jó tanácsokat. Természetesen az orvosok írásos tájékoztató anyagot is visznek magukkal, és a levélszekrénybe dobják minden olyan háznál, ahol nem találnak otthon senkit.
Az ilyenkor szükséges eljárásnak megfelelően nyilvántartásba kell venni a baromfiállományt. A bejelentéshez szükséges űrlapot az otthon tartózkodók azonnal kitölthetik, és átadhatják a hatósági állatorvosoknak. Az űrlapok hozzáférhetők a Polgármesteri Hivatal portáján, vagy letölthetők a www.battanet.hu városi honlapról. A kitöltött űrlapokat leadhatják személyesen a Polgármesteri Hivatal portáján, elküldhetik faxon a (23) 542-166-os számra, vagy eljuttathatják e-mailben a beruh@hivatal.battanet.hu címre.

Dr. Fenes Péter helyettes főállatorvos felhívja a figyelmet arra, hogy mindez megelőző intézkedés, a védőkörzetben nincs járvány. Ugyanakkor elengedhetetlen az állattartási és higiénés szabályok betartása. Tilos olyan baromfitermék (hús, tojás) árusítása a városon belül, amely nem rendelkezik megfelelő hatósági állatorvosi bizonyítvánnyal.

A madárinfluenza miatt elrendelt intézkedésekről az alábbi telefonszámokon kaphatnak bővebb tájékoztatást az érdeklődők:

Polgármesteri Hivatal
Kálmán László, városgazda
(23) 542-158

Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás
készenléti madárinfluenza vonala
(20) 556-2966

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák