Együttműködik Varsó, Pozsony és Budapest, hogy elérhetőek legyenek a következő uniós finanszírozási ciklus forrásai. Ezt jelentette be a főpolgármester, miután találkozott a másik két közép-európai főváros vezetőjével. Tarlós István nemzetközi tájékoztatóján azt mondta: reméli, hogy az együttműködést szakértői szintre is kiterjesztik, különösen a közlekedés és az energiafelhasználás területén. Az érintettek egyebek mellett abban is megállapodtak, hogy közösen képviselik a közép-európai érdekeket az unióban. Mindezzel kapcsolatos szándékát a cseh főváros, Prága is kinyilvánította, melynek polgármestere egyéb elfoglaltsága miatt nem jelent meg. A következő uniós költségvetési ciklus 2014-től 2020-ig tart. A többi között ebből kapnak felzárkóztatási pénzeket az elmaradottabb államok. A keretről jövőre születhet megállapodás a tagországok között.