Városunk területén vadmadárban madárinfluenzát állapított meg az állategészségügyi szolgálat. A betegség fertőző, így a betegség megállapításától a védőintézkedések feloldásáig az alábbiakat kell betartani a járvány terjedésének megakadályozására:
• A beteg, betegségre gyanús és elhullott állatokat késedelem nélkül be kell jelenteni az illetékes hatósági állatorvosnak, vagy az önkormányzatnak.
A Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás készenléti madárinfluenza-vonala: 06-20/556-2966.
Betegségre utaló tünetek lehetnek: étvágytalanság, csökkent vízfogyasztás, tojástermelés csökkenése, hirtelen elhullások.
• A tartási helyre csak a tulajdonos, az állatgondozó, illetve az állatorvos léphet, a be- és kijáratoknál elhelyezett fertőtlenítő berendezések rendeltetésszerű használata után.
A lábfertőtlenítőt a baromfiállomány tulajdonosának kell elkészítenie nedvszívó anyag (pl. faforgács) felhasználásával, amit HYPO tömény oldatával kell átitatni és állandóan nedvesen tartani. Az udvart elhagyni csak a lábfertőtlenítő használata, valamint fertőtlenítőszeres kézmosás után szabad. A baromfiudvarban az állomány ellátásához külön ruházatot használjanak, amit az udvarból kivinni tilos.
• Baromfit a védőintézkedések alá vont településekről kiszállítani, vagy oda beszállítani tilos!
• Az elhullott állatokat úgy kell megőrizni, hogy azokhoz a vizsgálatig se ember, se állat ne férjen hozzá.
• Tilos a tartási helyről tojást, baromfihúst, takarmányt, almot, továbbá egyéb járvány terjesztésére alkalmas tárgyakat kiszállítani.
• Tilos vadmadarakat befogni és továbbtartás céljából a többi baromfi közé bevinni.
Az előírások betartása kötelező, aki ezt megszegi, állategészségügyi bírsággal sújtható.
Az elhullott, vagy leölt állatok, illetve a megsemmisített anyagok vagy eszközök tulajdonosát állami kártalanítás illeti meg abban az esetben, ha az állategészségügyi hatósággal a járvány elfojtása érdekében együttműködik. A kártalanítás alapja az állatok, anyagok, eszközök forgalmi értékének 100%-a.
A védőintézkedések feloldását az állategészségügyi hatóság rendeli el a járványhelyzet alakulásától függően, időpontjának kihirdetéséről az önkormányzat gondoskodik.
Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás
2100 Gödöllő, Kollán S. u. 1.

