Ezt jósolja a közlekedési központ. Arról van szó, hogy az agglomerációs buszjáratokat májustól átveszi a Volánbusz a BKV-tól. Egy uniós előírás szerint ugyanis nem láthatja el ugyanaz a cég a helyi és a helyközi szolgáltatást. A változás a többi között Budaörsöt, Diósdot, Szigetszentmiklóst és Törökbálintot érinti. Somodi László, a BKK vezérigazgató helyettese azt mondta, hogy valamekkora leépítésre biztosan szükség lesz. A pontos számok csak később derülnek ki. A Volán egyébként már kiírta a közbeszerzéseket azokra a buszokra, amelyeket Budapest határain túl közlekedtetnének. Közben Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy a változások a HÉV-et is érintik. A Budapest határán túli vonalak üzemeltetését ezentúl a vasútra bíznák. A városvezető minderről még a héten egyeztetést kezdeményez az illetékes miniszterrel. A főpolgármester szerint a Budapest és Szentendre, Ráckeve, Gödöllő, valamint Csömör közötti HÉV vonalak működtetése állami feladat. Az érdekvédők is egyeztetnének. A szakszervezet Németh Lászlóné fejlesztési miniszterhez fordul, mert álláspontja szerint nincs jogi akadálya, hogy továbbra is BKV-buszok járjanak az agglomerációs vonalakon. Az uniós szabályozás, a hazai hatósági megállapodások és a közszolgáltatói szerződés a szakszervezet szerint ezt lehetővé teszi.