Megkezdték a kerületi hivatalvezetők felkészítését a fővárosban. Őket még hétfőn nevezték ki. Feladatuk, hogy összefogják a szervezeteket és biztosítsák a működést a járásban. A budapesti kormányhivatal tájékoztatása szerint jövőre a kerületi hivatalokhoz tartoznak majd az okmányirodák is. Hozzáteszik: kétműszakos munkarendet vezetnek be tavaszig, azaz este nyolc óráig várják majd az ügyfeleket. Budapesten jelenleg 4 kormányablak működik, de januártól minden kerületben lesz egy. Itt több mint 2000 hatósági ügyet lehet majd intézni. A járások jövőre jönnek létre, hogy egyszerűsödjön a közigazgatás. A fővárosban a járások kerületi szinten szerveződnek. Átadták a megújult központi okmányirodát a fővárosban. A Visegrádi utcai intézmény immár akadálymentes, ráadásul 20 helyett 32 munkaállomás várja az ügyfeleket. Itt egyébként wifi-elérhetőség és internetsarok is van, emellett pelenkázót és játszósarkot is kialakítottak. A felújítás költségeinek egy részét a bérbeadó beszámította a bérleti díjba.