A kegyelettel kapcsolatos díjak emeléséről is dönthet a fővárosi közgyűlés szerdán. Átlagosan körülbelül 10 százalékos növelés várható. Budapest honlapján azt olvasni, hogy kevesebb volt az ebből származó bevétel az első félévben. Korábban ugyanis az indokolt helyett kisebb díjemelést fogadtak el, ami miatt most pótolni kell a forrásokat.