Csökkent a bűncselekmények száma a fővárosban az első háromnegyed évben – közölte a rendőrség. A budapesti kapitányság ezzel a Jobbik múlt heti közleményére reagált. Ebben az ellenzéki párt azt állította, hogy a regisztrált esetek száma 5 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. A BRFK arról tájékoztat, hogy az adatok szerint ugyan valóban több volt a bűncselekmény, ennek oka viszont a statisztikai módszertan változása. Most ugyanis az okirattal való visszaéléseknél minden papírral kapcsolatban új eljárást indítanak. Korábban ezeket összevonták. A budapesti rendőrség szerint így valójában 5 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma a fővárosban.