November második szombatján a Napsugár Óvoda dolgozói, szülők és óvodás gyerekek lombseprűket és gereblyéket ragadtak, hogy megtisztítsák a szeméttől és az őszi falevelektől az óvoda melletti játszóteret. Első hallásra nem nagy durranás a hír, hiszen mostanában többször találkozunk felhívásokkal, amelyek társadalmi munkára hívnak bennünket, városlakókat, közterületek, játszóterek szebbé tételére.
Azonban ezen a szombaton én és kisfiam is részesei voltunk e csoportnak, akik jókedvűen, játékkal, humorral fűszerezve töltöttük el a délelőttöt egymás társaságában. A gyerekek nagyon komolyan vették a feladatot, pici seprűjük csak úgy járt a kezükben, pihenés nélkül dolgoztak kis szerszámaikkal és nagyon büszkék voltak munkájuk eredményére. Elgondolkodtam azon, hogy mi - szülők és pedagógusok - hogyan közvetíthetnénk ennél hatékonyabban számukra azt a felismerést, hogy környezetük színvonala rajtuk is múlik, hogy jól érezni magunkat nem feltétlenül csak sporteseményeken vagy szervezett kirándulásokon, de a közelünkben lévő játszótereken, parkokban, mindannyiunk érdekében hasznos tevékenységet végezve is lehet, hogy a közös munka végén milyen jól esik együtt elfogyasztani a megérdemelt jutalmat – egy finom Túró Rudit.
Magam számára a legnagyobb élmény az együttlét közösségformáló ereje volt, hiszen hétfő reggel kedvesen mosolyogtunk össze azokkal a szülőkkel, akikkel eddig csak udvariasan bólintottunk az óvoda udvarán.
S mi példázná jobban a délelőtt lényegét, mint három éves kisfiam másnap reggeli szavai: "Anya, szeretném ma is kitakarítani a játszóteret! Lehet?"
Egy kiscsoportos anyukája
