Közös munkaügyi vitát kezdeményeztek a fővárosi közlekedési vállalat szakszervezetei, mert szerintük a BKV megsértette a kollektív szerződés egyik záradékát. Erről a vezérigazgatót már levélben is tájékoztatták, amit a 26-ból 20 tömörülés aláírt. Az érdekvédők kifogásolják, hogy nem fizették ki a dolgozói prémiumokat és újabb leépítéseket terveznek. Ezen kívül aggódnak a járművek és az infrastruktúra állapota miatt is. Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke azt mondta: jövő héten kezdik a tárgyalásokat. Ekkor dől el, hogy milyen nyomásgyakorló eszközt alkalmaznak majd.