Idén is megemlékezést szervezett a KÉSZ Helyi Csoportja a kommunizmus áldozatainak emléknapján, november 4-én Százhalombattán. A megemlékezők egy csoportja lerótta kegyeletét Sefcsik István és Cseresznye József sírjánál, akiket – három társukkal – internálótáborba zártak, emberségükben megaláztak, illetve ártatlanul elítéltek.
A megemlékezés a Szent István téren folytatódott mintegy kétszáz résztvevővel. A Himnusz után elhangzott Gömöri György, Aki még hisz, az így könyörög, ismeretlen költő Három diák, és Sziklay Szeréna, Hitvallás című verse Bukovinszky Miklós, Tóth Bence és Lengyák Brigitta előadásában. Mikulásik Gábor cserkészparancsnok optimista kicsengésű beszédet mondott, és a Szent István Kórus népdalokat adott elő. A Szózat és a Székely himnusz elhangzása után Illéssy Mátyás plébános felszentelte a templomkertben elhelyezett emlékkövet, ami a kommunizmus áldozatainak tiszteleg.