Az elhatározástól a Tel-Aviv repülőterén való landolásig több hónap telt el. Az előzetes feladatok közé tartozott a regisztráció a Sar-El-program – "Segítség Izraelnek" héber rövidítése – magyar szervezőinél, szigorú egészségügyi alkalmassági vizsgálatokon való részvétel, szükséges okmányok beszerzése, repülőjegyek foglalása. Ezek a kötelezettségek nem tántorították el a maroknyi battai csapatot az utazástól. Juhász Márton és édesapja, Juhász Tamás mellett két hölgy, Horák Judit és Horák Rebeka is repülőre szállt augusztus 19-én.

"Amikor apu felhívta a figyelmemet erre az önkéntes programra, nem volt kérdés, hogy belevágok, kipróbálom magam. Már régen terveztem, hogy a helyszínen ismerem meg Izrael igazi arcát, az ott élő emberek mindennapjait. A híradások néha ellentmondanak egymásnak, a valóságot csak testközelből lehet megtapasztalni. Kíváncsi voltam ennek a kis országnak a nevezetességeire is, azokra a helyekre, amelyek a kulturális világörökség részét képezik. Reméltem azt is, hogy nem tantermi szituációkban gyakorolhatom az angol nyelvet" – számolt be utazás előtti elképzeléseiről Juhász Márton.

A gázai övezet mellett fekvő település logisztikai bázisára való megérkezés után – a csoportból tizenöt fő dolgozott ott –, megismerkedtek a biztonsági előírásokkal, a civilek megkülönböztető jelzésével ellátott egyenruhába bújtak, majd elfoglalták igen puritán szálláshelyüket a táborban. A katonai raktárban, ahol önkéntes munkájukat végezték, rövid idő alatt realizálták, hogy emberek élete múlik precíz, lelkiismeretes tevékenységükön. Tartalékos katonák menetfelszereléseit ellenőrizték, cserélték előírások szerint. "Az izraeli emberek a halál árnyékában élik mindennapjaikat. Tudtuk, ha egy katonának a zsákjából kifelejtjük például a lámpát, vagy nem megfelelő méretű védelmi eszközöket pakolunk számára, nagy bajba kerülhet miattunk egy éles bevetésen."

Márton nemcsak gyakorolhatta az angol nyelvet, hamar a "csoport tolmácsa" is lett. Valóban lehetősége nyílt arra is, hogy beszélgetésbe elegyedve a katonákkal és civil vezetőikkel, megismerje az izraeliek mentalitását, szokásait. A munkaszüneti napokon bejárták Tel-Aviv nevezetességeit, álltak a Siratófal előtt és elvegyültek a jeruzsálemi zsibvásár forgatagában. Meglepődve tapasztalták, hogy zsidók és arabok kereskednek egymással minden gond nélkül. Ellátogattak a Jad Vasem Intézetbe, ahol a nevek csarnokában megrendülve olvasták a holokauszt áldozatainak névsorát, nézték az elhurcolt gyermekekért lobogó gyertyákat. Sétáltak a Világ Igazai fasorban, amelyet azoknak az emlékére ültettek, akik életük kockáztatásával mentettek zsidókat a második világháború poklában. Az emléktáblákon több magyar név is szerepelt.

Az egyetemista, aki mára ismét előadásokra, vizsgákra, kutatásokra koncentrál az ELTE mesterképzésén, nagyon ellentétes országként őrzi emlékeiben Izraelt. "A munka nem volt nehéz, de a felelősség nagyon nagy volt. A megható pillanatok mellett a kvízjátékok, tánctanulás, tengerparti séták, a piac nyüzsgő hangulata is magával ragadott mindnyájunkat. A magas páratartalom és hívatlan lakótársaink, a rovarok okoztak némi kellemetlenséget, amit azonban feledtettek velünk az étterem egzotikus gyümölcsökkel roskadásig teli asztalai, a számunkra kicsit szokatlan, de ízletes fűszerezésű ételek. Nem bántam meg, hogy belevágtam a programba, több dolgot máshogyan ítélek meg a hazatérés után. A Holt-tengert még látni szeretném, lehet, hogy visszamegyek jövőre. Ajánlom a fiataloknak, hogy vegyenek részt hasonló önkéntes munkákban, mert sokkal több tapasztalatot gyűjthetnek, mintha csak tankönyvekből készülnének a nagybetűs életre!"