Felelősségbiztosítás

  • HIREK
  • 2012-10-25
  • 147 megtekintés

Idén is október 30-án teszik közzé a kötelező-gépjármű felelősségbiztosítási tarifákat. Ezekről két országos napilapban tájékozódhatnak az autósok – hívta fel a figyelmet a biztosítók szövetsége. A MABISZ arra is emlékeztet, hogy január elsejétől évente többször is módosíthatnak a biztosítók egy hónap elején elfogadott törvény alapján. Ez azt jelenti, hogy az új díjak kihirdetésére többször is lehetőségük lesz. Főként a 2010 előtt vásárolt autók tulajdonosait érinti az októberi díjhirdetés. Erről már Temesvári Györgyi alkusz nyilatkozott a Rádió6-nak. A szakember elmondta: két évvel ezelőttig mindenkinek január elsejéig kellett felmondania korábbi szerződését. Az azóta vett kocsikra más határidő vonatkozik.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás