Szigorú kéményvizsgálat a lakosság érdekében

  • img

Az utóbbi időben több, a kéményekre vonatkozó jogszabály megváltozott – tudtuk meg Koncz Istvántól, a SZÁKOM Kft Kéményseprő Részlegének vezetőjétől. Szigorításokról van szó, amelyekre azért volt szükség, mert egyre több azoknak a baleseteknek a száma, amelyekért a rosszul épített, vagy nem megfelelően karbantartott kémények felelősek. A változások a tervezőket és a kivitelezőket is érintik, de a legfontosabb a tulajdonosok felvilágosítása, ugyanis a következmények őket sújtják.

- A 2005. december 12. után készült építési terveknél minden esetben azt javasoljuk, hogy zárt égésterű gázkészülékeket alkalmazzanak – mondta Koncz István. – Fontos lenne, hogy a tervet mi is elbíráljuk, így lehetőség nyílna arra, hogy a tulajdonos tudomást szerezzen a biztonságosabb lehetőségekről. A tervben az eddiginél sokkal részletesebb kéményleírásnak kell szerepelnie, amely a környező épületek égéstermék-elvezetőit is számításba veszi, a kivitelező pedig csak a tervben szereplő méreteket és megoldásokat alkalmazhatja. A legfontosabb tudnivaló, hogy ezentúl lakáson belül kizárólag zárt égésterű készülékeket lehet elhelyezni.

- A tervbírálat, a szakvélemény pénzbe kerül. Mennyit kell fizetni érte?
- A szaktanácsadás ingyenes, ha az irodánkban keresnek fel bennünket. Ha kimegyünk a helyszínre, akkor 5600 forintos kiszállási díjat számolunk fel. Az építkezés közbeni vizsgálat díja lakásonként 5600 forint, a használatbavételhez szükséges átvételért pedig kéményenként és alkalmanként 5600 forintot kell fizetni. Ha jók a kémények, akkor ez csak egyszeri díj, de ha a tervező hibát követett el, vagy a kivitelező végzett rossz munkát, akkor az átvételt mindaddig meg kell ismételni, amíg a kémények el nem érik az elvárt színvonalat. A tömörségmérés alkalmanként 25 ezer forint, ezt csak nagyértékű műszerrel végezhetjük, nagyon fontos a szerepe, mert a kémény tömörsége biztosítja a levegő tisztaságát.

- Többen panaszolják, hogy túlságosan szigorúak a kéményvizsgálatok. Nem lehetnének engedékenyebbek?
- Nem, mert a fűtés veszélyes üzem, a rossz kémény balesetet, akár halált is okozhat, nagy a felelősségünk. Tavaly 166 kéményre adtunk ki szakvéleményt, ezek közül 14 esetben volt szükség hiányosságok pótlására, és a javítás után kiadtuk a szakvéleményt.

- Az új kémények átvétele mellett az önök feladata a régi kémények vizsgálata és karbantartása is. Ezzel hogyan haladnak?
- Tavaly kezdtük meg Százhalombattán ezt a tevékenységet, az elődünktől nem kaptunk semmiféle nyilvántartást, így ezt nekünk kell elkészítenünk. Sokkal több időt vesz igénybe, mint ha egy meglévő nyilvántartás alapján dolgoznánk, ezért a lakosság 25 százalékához még nem jutottunk el. Az eddigiek alapján azt tapasztaltuk, hogy a battaiak még nem találkoztak ilyen jellegű szolgáltatással, és nem értik, mit akarunk csinálni. Minden kéménybe benézünk, ellenőrizzük a levegőellátást is, például azt, működik-e a lakásban szagelszívó, és ha olyan állapotot találunk, amely balesetveszélyes, arra felhívjuk a figyelmet. Annak semmi értelme nincs, hogy kéményseprés ürügyén beszedjük a díjat. Sok helyen azt is tanácsoljuk, hogy építsenek tartalék kéményt, erre nagy szükség van, mert a modern gázberendezések működéséhez villanyáramra is szükség van, így áramszünet esetén semmiféle fűtés nincs a lakásban. Aki a saját házát építi, általában gondoskodik tartalékkéményről, akik viszont eladásra építenek, ezzel is takarékoskodni próbálnak, a vevőnek pedig utólag kell találnia valamilyen megoldást.

- Egyre sokoldalúbb munkát végeznek, amely nagy hozzáértést igényel. Vannak-e szakembereik?
- Vannak, de több dolgozóra lenne szükségünk, ezért várjuk az érettségizett, vagy legalább valamilyen szakmával rendelkező embereket.. A felnőttképzés keretében átképezzük őket. Nem könnyű, de szép és felelősségteljes munka, aki ezt választja, nem fog csalódni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák