A Demokratikus Koalícióban folytatja

  • img

A Demokratikus Koalícióban folytatja politikai pályafutását Szabó Attila, az MSZP leköszönt százhalombattai elnöke.

1998-ban alapító tagja és vezetője volt az Ifjú Szocialisták Mozgalma százhalombattai szervezetének, majd a helyhatósági választásokon bekerült a város képviselő-testületébe, 14 éve önkormányzati képviselő. 2000-ben választották meg az MSZP százhalombattai szervezete elnökévé, amely tisztséget 12 évig látta el, hat alkalommal választották újra. 2006-tól 2010-ig alpolgármestereként vett részt a városvezetés munkájában, 2002-től 2010-ig Pest Megye Közgyűlésének képviselője, frakcióvezető-helyettes és egy nemzetközi munkacsoport vezetője volt. A Demokratikus Koalícióba 2012 szeptemberében lépett be. Jelenleg a közép-magyarországi régió koordinátora.


Döntésével kapcsolatban elmondta: "Az elmúlt másfél évtizedben olyan nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt, mint Jánosi György, dr. Benedek László, dr. Tüske László, dr. Götzinger István, Pogány Gyula, Török Sándor vagy Weller János. Nem túlzó azt mondanom, hogy ez a csapat hosszú évekig meghatározta a helyi politikai életet és generálta a város fejlődését. Rengeteget tettünk az itt élőkért tisztességgel és becsülettel. A szervezetünket ért támadások miatt 2010-ben hatalmas politikai ellenszélben, szinte maroknyian maradtunk és dolgoztuk végig a kampányt. Ehhez képest sikerült két képviselőt a testületbe juttatnunk.


A bal-és a liberális oldal szinte mindig nehéz időszakokban kormányzott az országban és itt Százhalombattán is. A válságidőszak és ezzel együtt a lokális problémák megjelenése komoly kihívást jelentett számunkra.


2006-tól kezdve és ma, 2012-ben is a baloldal és az ország igazi kihívása, hogy paradigmaváltás előtt áll. Ezen váltásra két alternatíva született akkor a párton belül, ami később szétváláshoz, a DK születéséhez vezetett. Az MSZP szerint több baloldaliságra, több szolidaritásra, több gondoskodásra van szükség. A Demokratikus Koalíció ezen túlmenően úgy vélekedik, hogy a rendszerváltás, a nyugatosodás fontossága, és szellemisége az, hogy tanítsuk meg az embereket a saját lábukra állni. Az öngondoskodás pedig intézményesült legyen, természetesen a valóban rászorulók támogatása mellett.

Mi, demokraták, azt mondjuk, tegyük végre rendbe az országot, ne hazudozzanak a politikusok, ne ígérgessenek ingyenességet, ne akarjanak keleti típusi despotizmust, ahol egy ember diktál, és az állam ketrecbe zárja az állampolgárt! Az országban visszafelé forog a történelem kereke, államosítás, koncepciós perek zajlanak, miközben egy szűk hatalmi elit kénye kedve szerint irányít. Az emberek kilátástalan helyzetbe kerültek, elszegényednek, és egyre lejjebb süllyednek.


Én hiszek a demokráciában, a szabadságban, a rendszerváltás üzenetében, vagyis abban, hogy az országot nyugati színvonalra kell emelni, és nemcsak a szavak, hanem a bérek, lehetőségek, megélhetés, ellátottság, kultúra, gazdaság tekintetében is. Számomra a Demokratikus Koalíció az a párt, amely ezeket az értékeket képviseli."

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák