A közhangulatot alaposan felkavaró nyári betöréshullámok után közbiztonsági szempontból csendesen telt a szeptember Százhalombattán. A rendőrőrs - néhány kisebb bűncselekmény mellett – elsősorban a nagyrendezvények biztosításával és egy újszerű iskolai bűnmegelőzési program elindításával foglalkozott.
Mindössze három bűncselekményről számolt be Pintér Lajos őrsparancsnok. Ismeretlenek eltulajdonítottak egy ötmillió forint értékű kisteherautót, köztéri játék rongálása miatt tett feljelentést a Szákom Kft., és mintegy kétmillió forint értékben tűnt el - egyenesen a dunaújvárosi gyárból szállított - gumiabroncs egy járműről, amely a 6-os főút melletti kamionparkolóban várakozott. A járőrözést elsősorban a lakott területekre koncentrálják – mondta az őrnagy -, de a közelmúltban szorosabb együttműködésről állapodtak meg az ercsi rendőrőrssel, aminek keretében nemcsak a két településen, hanem a 6-os főúton is közös akciókra kerül sor.
Úgy tűnik, véget ért a nyári lakás- és családi ház betörések, lopások sorozata Százhalombattán. Az őrsparancsnok elmondta, bolti betörés során értek tetten egy fiatal férfit kiskorú társával, akik ellen eljárás indult. Feltételezik, hogy közük lehetett a fenti bűncselekményhez is, mert ezek előállításuk óta abbamaradtak.
Két apróbb esettől eltekintve rendben és békésen zajlottak le a Summerfest és a Battai Napok több ezer fős nagyrendezvényei is. A fesztivál során egy felügyelet nélküli kisgyerek kővel bedobta a rendezvényközpont egyik kirakatüvegét, fiatalok csoportja pedig petárdázni próbált. Ellenük szabálysértési eljárás indult, de rajtuk kívül senkit sem kellett büntetni. Pintér őrnagy köszönetét fejezte ki a VSZK és a BKK vezetőinek, valamint biztosításban közreműködő polgárőrségnek és közterület-felügyeletnek a rendezvények szervezettségért és példás rendjéért.
Október 3-án egy idős százhalombattai asszony megmentésében közreműködtek az őrs munkatársai. A néni nem vette fel a telefont és nem nyitott ajtót. Mivel a lakást belülről biztonsági zárak védték, a lánya a rendőrségtől kért segítséget. A kiérkező rendőrök a tűzoltókat hívták, akik végül kosáremelős daruval közelítették meg a negyedik emeleti lakást, és az ablakon keresztül jutottak be. A nénit eszméletlenül találták a földön, súlyos, életveszélyes állapotban volt. Érkezett mentőhelikopter is, de végül rohammentővel szállították kórházba.
Közösen a biztonságért Százhalombattán – címmel országosan is egyedülálló bűnmegelőzési oktatóprogram indult el városunkban október 3-án. Az egész tanévben zajló oktatás során rendőrök, nyomozók, bűnügyi szakemberek tartanak előadásokat a felső tagozatos és középiskolás diákoknak. Az összesen 28 foglalkozásból álló képzés a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szakmai és az önkormányzat pénzügyi támogatásával valósul meg. A résztvevő osztályokat, összesen 401 tanulót az intézményvezetők választották ki. A gyerekek megismerik a rendőrség szervezetét, munkáját, korszerű tudáshoz jutnak egyebek mellett a kábítószerekkel, valamint az internettel kapcsolatos visszaélésekkel kapcsolatban, nem utolsó sorban pedig arról, hol a határvonal diákcsíny és bűncselekmény között. A cél, hogy se áldozattá se pedig elkövetővé ne váljanak. Az első előadásoknak nagy a sikere az iskolákban, a hírek szerint a hallgatóság még a szünetre sem akar kimenni a tanteremből. Pintér őrnagy bízik benne, hogy a programot a következő tanévben is folytatni lehet.

