Varga László négy barátjával négy napig biciklizett a Balaton körül.

- Alaposan utánanéztem mindennek, például, hogy hol tudhatjuk biztonságban a bringákat. A vendéglátóhelyek a Balaton környékén is egyre jobban igazodnak a biciklisekhez, a vasúton pedig bizonyos célpontokra létezik kedvezményes kerékpárjegy, úgyhogy vonattal indultunk. Mindenki mást mond a Balatoni körútról, 217 vagy 230 kilométer, de mi összesen 270-et bicikliztünk, mert például Csopakról áttekertünk vacsorázni Balatonfüredre, bekanyarodtunk a Tihanyi-félszigetre, Fonyódon pedig egyik este bekerekeztünk a mólóra egy koncert kedvéért. Jellemző, hogy amíg tudom, merre kell mennem, minden szépen ki van táblázva, de mihelyst valami kérdéses elágazáshoz érek, eltűnnek a jelzések. Mondjuk, a Balaton mindig balra esett, nem nagyon lehetett eltévedni. Jó, hogy nem terveztünk egy-egy napra hosszú távokat, mert így sok minden belefért a tekerésen kívül. Korán keltünk, éreztük a víz hűvösét, de közben már a nap melegét is. Egyszer elkapott bennünket egy nyári zápor, gondoltuk, be kellene állni valami fedezékbe, aztán már mindegy volt. Élvezettel gázoltunk a langyos pocsolyákba. Láttunk pocakos, fecskenadrágos bácsikat, akik egész nap tolták a fűnyírót, és fekete vitorlást, ami nagyon fura volt. Egyik nap itt, másik nap ott, nagy-nagy szabadságot éltünk meg az út során.

Ferenczi Anita egy ideje professzionális utazásszervező társaságra bízza magát. Amikor azzal állt elő, hogy Lengyelországba kellene utazni kajakozni, a barátai megkérdezték: messzebb nem talált evezhető vizet? Végül mégis a Mazury-tavakhoz indultak augusztus 31-én.

A vízitúrázók minden nap máshol felállított sátorban alszanak, gázfőzőn készítik a kávét, konzerv töltött káposztán és kínai tésztalevesen élnek. Kötelező kellék a hálózsák, a meleg ruha, felesleges holminak nincs helye a kajakban.

- Sokat tanakodtam, vajon kedvenc horgászszékemet és kotyogós kávéfőzőmet is elvigyem-e világot látni – meséli Anita. Végül úgy döntöttem, nem mondok le róluk. Mire a kisbusszal – tetején a kajakokkal – a Mazury-tavakhoz értünk, a hátam elgémberedett és megettem az egy hétre szánt eleség harmadát. Mégis megérte a hosszú utazás a vizek, a felhők, a közvetlenül mellettünk le- és felszálló hattyúk, a fekete-fehér tehenek, a délre vonuló madarak, az őszi napsütés, az eső, a víz feletti reggeli pára, a szűk és kanyargós csatornák, a csend, az esti zenélés, a bivalyfűvel ízesített vodka és a tábortűz melege miatt. Naponta átlagosan tizenöt-húsz folyami kilométert eveztünk nádasok, fenyvesek, kis tanyák mellett, tavirózsák és vízimadarak között. Gyakran megálltunk, behúztuk az evezőlapátokat és csak csodáltuk, ami körülvesz minket, ha pedig kisütött a nap, megmártóztunk a sekélyebb vízben. Nem siettünk sehová.