Gyógyító ételek

  • img
  • img
  • img

A korábban alig ismert környezettudat, illetve egészségtudat szavaink mára a leggyakrabban használt kifejezések közé tartoznak. Egyre többet tudunk a világról, ezzel együtt egyre többen látják, hogy önmagunkat, szűkebb és tágabb környezetünket csak szüntelen odafigyeléssel tarthatjuk kézben. Növekszik azoknak a tábora, akik a "könnyebb út" helyett inkább a rögösebb, de jó irányba vivő utat választják, azaz nem érik be a könnyen hozzáférhető, ám nagyon egészségtelen táplálékokkal, hanem – akár hosszas utánajárással, nagyobb anyagi és fizikai ráfordítással is – megszerzik azt, amitől nemcsak jóllakni lehet, hanem valóban építkezhet belőle a szervezet.

A tudatformálásban fontos szerepet töltenek be azok a szakemberek, akik befolyásolhatják táplálkozási szokásainkat.
Szimpóziumot szervez március 1-jén Budapesten, az Egészségügyi Minisztérium nagytermében az Egészséges Táplálkozásért Egyesület. A téma az egészségmegtartó és a betegségeket megelőző táplálkozási modell bemutatása, a táplálkozás, a környezet és az egészség összefüggései.

A résztvevők neves szakemberek előadásait hallgathatják meg. Szó lesz a Népegészségügyi szűrőprogram jelenlegi állapotáról, az élelmiszerbiztonságról, a növényvédőszerek fellelhetőségéről a vizekben, az organikus termelés magyarországi lehetőségeiről és gyakorlatáról. Megismerkedhetnek a hallgatók a jövő élelmiszereivel, és meg is kóstolhatják a teljes értékű táplálékokat. A szimpózium figyelmet szentel a táplálkozásterápia medicinában betöltött helyének és szerepének, bemutatja a kiegészítő táplálkozási irányzatokat, végül pedig szót ejt a pszichoszomatikának az elsődleges és másodlagos prevencióban betöltött jelentőségéről is.

A rendezvény a szakemberek számára ingyenes. A szervezők azt szeretnék, ha minél több orvos, dietetikus, iskolai, céges és kórházi élelmezésvezető venne részt a szimpóziumon. Az érdeklődők regisztrációját Lőrinczné Táborfi Julianna (06-20/945-91-31), illetve dr. Marosi Csilla (06-30/645-03-90) várja, de jelentkezhetnek e-mail-ben is a csilla.marosi@dieta.hu címen. A továbbképzést az Országos Onkológiai Intézet, “A Rák Ellen, az Emberért a Holnapért” Társadalmi Alapítvány, a Magyar Rákellenes Liga, valamint a Rákbetegek Országos Szövetsége támogatja.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák