Bizonyára önök is kaptak már olyan levelet, amely semmi lényegeset nem tartalmazott azon kívül, hogy húsz példányban le kell másolni, és huszonnégy órán belül különféle címzettekhez eljuttatni. Ennek fejében azt ígérte az iromány, hogy ha megtesszük mindezt, óriási szerencse ér bennünket, ellenkező esetben kegyetlenül meglakolunk, változatos módokon, de halálnak halálával.
Mostanában új típusú lánclevelekkel találkozhatunk. Közös jellemzőjük, hogy nem mi vagyunk a címzett, előfordul, hogy a lakcím egyezik, de sok esetben még az sem. Ennek ellenére a mi postaládánkban landol a küldemény, amelynek további sorsa a megtaláló hozzáállásától függ.
Van, aki visszaviszi a postára, közölve, hogy nem az övé, keressék meg a címzettet. Olyan is van, aki nyomozásba kezd, és kitartó munkával kideríti, kinek szól a levél, majd kézbesíti azt. Az sem ritka azonban, hogy az illetéktelen egyszerűen a szemétbe dobja a küldeményt, rosszabb esetben felbontja és elolvassa, nem törődve azzal, hogy megsérti a levéltitkot és a személyiségi jogokat.
Sok eltévedt levéllel találkoztam már. Általában hivatalos kinézetűek voltak, elképzelhető, hogy fontos információkat tartalmaztak, lehetett bennük fizetési felszólítás, értesítés egy eseményről, amely a címzett számára akár sorsdöntő jelentőséggel bírt. A saját gyakorlatom szerint kikézbesítettem a megfelelő személynek, bedobtam a postaládájába, nem tettem szóvá sehol az esetet, mert úgy gondoltam, hogy megnyugtatóan rendeződött az ügy.
Az ember azonban elgondolkodik. Vajon mások hogyan bánnak az én leveleimmel, amelyek véletlenül hozzájuk kerülnek? Befizetik helyettem a borítékban lévő csekket, vagy gonoszul figyelnek, mikor érkezik meg a végrehajtó? Olvasatlanul dobják ki, vagy előbb felbontják és áttanulmányozzák a tartalmát, hogy véleményt alkothassanak vásárlási, telefonálási szokásaimról?
Legutóbb a szomszéd utcában lakó közismert ember levelét kaptam meg. Tény, hogy az én címem szerepelt a borítékon, de fölötte ott állt az illető meglehetősen egyedi, eltéveszthetetlen neve. Lehetséges, hogy a kézbesítőnek fogalma sincs, kik laknak a körzetében? Úgy járja évekig az utcákat, hogy csak házszámokat lát, de nem tudja, kik laknak a házakban?
Hiába, már a posta se a régi. Emlékszem hajdanvolt postásunkra, Lajos bácsira, aki minden nap azonos időpontban érkezett, még véletlenül se adta oda másnak a nekünk szóló leveleket, és mindenkit személyesen, név szerint ismert.
Változnak az idők, a mai kor jellemző küldeménye a lánclevél, amelynek azért van egy nagy hibája. Nincs semmiféle következménye, bárhogyan is cselekszünk. Nem lehetne elintézni, hogy legalább kisebb szerencse érjen bennünket, ha kikézbesítjük az elkóborolt küldeményeket?
Van, aki visszaviszi a postára, közölve, hogy nem az övé, keressék meg a címzettet. Olyan is van, aki nyomozásba kezd, és kitartó munkával kideríti, kinek szól a levél, majd kézbesíti azt. Az sem ritka azonban, hogy az illetéktelen egyszerűen a szemétbe dobja a küldeményt, rosszabb esetben felbontja és elolvassa, nem törődve azzal, hogy megsérti a levéltitkot és a személyiségi jogokat.
Sok eltévedt levéllel találkoztam már. Általában hivatalos kinézetűek voltak, elképzelhető, hogy fontos információkat tartalmaztak, lehetett bennük fizetési felszólítás, értesítés egy eseményről, amely a címzett számára akár sorsdöntő jelentőséggel bírt. A saját gyakorlatom szerint kikézbesítettem a megfelelő személynek, bedobtam a postaládájába, nem tettem szóvá sehol az esetet, mert úgy gondoltam, hogy megnyugtatóan rendeződött az ügy.
Az ember azonban elgondolkodik. Vajon mások hogyan bánnak az én leveleimmel, amelyek véletlenül hozzájuk kerülnek? Befizetik helyettem a borítékban lévő csekket, vagy gonoszul figyelnek, mikor érkezik meg a végrehajtó? Olvasatlanul dobják ki, vagy előbb felbontják és áttanulmányozzák a tartalmát, hogy véleményt alkothassanak vásárlási, telefonálási szokásaimról?
Legutóbb a szomszéd utcában lakó közismert ember levelét kaptam meg. Tény, hogy az én címem szerepelt a borítékon, de fölötte ott állt az illető meglehetősen egyedi, eltéveszthetetlen neve. Lehetséges, hogy a kézbesítőnek fogalma sincs, kik laknak a körzetében? Úgy járja évekig az utcákat, hogy csak házszámokat lát, de nem tudja, kik laknak a házakban?
Hiába, már a posta se a régi. Emlékszem hajdanvolt postásunkra, Lajos bácsira, aki minden nap azonos időpontban érkezett, még véletlenül se adta oda másnak a nekünk szóló leveleket, és mindenkit személyesen, név szerint ismert.
Változnak az idők, a mai kor jellemző küldeménye a lánclevél, amelynek azért van egy nagy hibája. Nincs semmiféle következménye, bárhogyan is cselekszünk. Nem lehetne elintézni, hogy legalább kisebb szerencse érjen bennünket, ha kikézbesítjük az elkóborolt küldeményeket?
